Az államszervezet átalakításának, központosításának fideszes terve lassan teljesen beteljesedik. A járások hálózatának kiépülését, s politikailag elfogult fideszes vezetők ejtőernyőztetését követte a szervezetek megszilárdítása, a folyamatos hatáskörbővítés,miközben az önkormányzatok súlyát folyamatosan csökkentették, vagyonuktól pedig megfosztották. Most újabb jogszabályokat fogadtak el, amelyekkel megszilárdítják a politikai irányítás alá vont állami közigazgatás hatalmát. A polgárok mindennapi ügyeibe való politikai beavatkozás mostanra tehát realitássá vált: nyugdíjtól a családi pótlékon át az építés-engedélyeztetésig minden ügyben a hatáskör gyakorlója, végső soron a politikai kinevezett, a kormányhivatal élére helyezett kormányközeli politikus, aki kénye-kedve szerint vonhat magához ügyeket, megmásítva a hivatal döntését, ha éppen arra kap ukázt, vagy kedve úgy tartja. Így lesz teljessé a politikailag kézi vezérléssel irányított közigazgatás a Fidesz kezében, ahol már arra...
Száz évre rendezkedne be a Fidesz – Már hétköznapi ügyeinken is rajta tartják a szemüket
Forrás:
tenytar.blog.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Szoboszlai megkapta a kritikát az Eb-re készülő edzőnktől, ilyen szavakra valószínűleg ő sem számított
- Több gép nem tudott leszállni Budapesten a hatalmas vihar miatt
- Az eddigieknél is rejtélyesebbé vált az iráni elnök halálos helikopterbalesete, megszólalt egy szemtanú
- Azonnal meghalt, újabb horrorbaleset történt a magyarországi halálúton
Itthon
- 2024. May 21., 20:25
240 méter hosszú és métere 3 millióba került – Kitalálja, mi az?
Nagyvilág
- 2024. May 21., 20:57
Nukleáris fegyverek: Oroszország megkezdte a hadgyakorlatot – Tényleg a küszöbön a harmadik világháború
Nagyvilág
- 2024. May 21., 21:40
Erdogan: A török elnök félti a családokat az Eurovíziós Dalfesztiváltól
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Itthon
- 2024. May 21., 06:20
Jégeső és viharos szél – Ismét bekeményít az időjárás
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás