Elszállították a Közlekedési Múzeum tetejéről kedden a 2004 óta ott álló Antonov An-2-es repülőgépet a Liget Budapest projekt keretében zajló rekonstrukciós munkálatok során.

A beruházó Városliget Zrt. által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény emlékeztet arra, az épület elől nemrég szállították el a legendás első 424-es gőzmozdonyt, kedden reggel pedig műtárgyvédelemi és muzeológus szakemberek jelenlétében leemelték, majd elszállították az átépítés előtt álló múzeum tetejéről az An-2-est is.

A repülőgépet még 2004 tavaszán helyezték el a városligeti épület tetején; a műtárgy eredetileg a 2003-ban megrendezett, 100 éves a magyar motoros repülés című időszaki kiállításra érkezett. Ezt az An-2-est három másik Antonov darabjaiból állították össze. A légi közlekedésben ilyen összeállításban természetesen soha nem vett részt, a lajstromjel helyére ezért a Közlekedési Múzeum felirat került – idézi fel a kommüniké.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
@Bringás: Az vastagon látszik rajtad, hogy " Fű van"!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Bringás
Aztaaaaa! Ezt a nyílt fasizmust, amit Orbán művel, már nem lehet tűrni! Tömegek, gyertek mind a harmincan a ligetbe! Fű van!
Toby
@Bringás: Az vastagon látszik rajtad, hogy " Fű van"!
Bringás
@Toby: A ligetmajmokon látszik csak igazán!
Toby
@Bringás: Nosza, melyiknél mutatták ki?
nyanya001
@Toby: Ne etessétek ezt a fizetett tetűt !
nyanya001
@Toby: Eszik etetés nélkül is hiszen ezért fizetik az ilyen
hulladékot.
Toby
@Bringás: "Vág eszed" mint vasúti talpfa!
silber13
@Bringás: Momentán rólad is üvólt a fű használata!
Bringás
Annyira liberálisok vagytok, hogy ordít a megnyilvánulásokból az erőszakosságra való igény!
silber13
@Bringás: Szóval nem is tagadod,hogy füvezel! Na szép kis fidesznyik vagy! De hát istenem, ha ilyen vagy akkor füvezz tovább! Mellesleg te tényleg dilis vagy! Ki beszél itt erőszakos liberálisságról te gügye?:-)))
dr. prédikátor
@silber13: Ez egy fizetett provokátor! 170 ft ot kap minden baromságáért. No meg egy nyalintást a viktor szopkin seggéből.Ebédre meg vacsorára!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.