Megdöbbentő szexuális bántalmazási ügyben indult bírósági tárgyalás múlt héten. Az Index beszámolója szerint a vádlott, M. Géza a vád szerint arra vette rá hároméves unokahúgát, hogy úgy szopogassa a nemi szervét, mintha cumizna. Cserébe a kislány játszhatott a mobilján.

„Egyik alkalommal ő vigyázott a kislányra, és amikor kettesben maradtak, megkérte unokahúgát, hogy úgy szopogassa nemi szervét, mintha cumizna. Cserébe pedig felajánlotta a gyereknek, játszhat a mobiltelefonjával”

– ismertette a bíró az esetet. A kislány teljesítette nagybátyja kívánságát, hiszen szerette és bízott a férfiban.

M. Géza ártatlannak vallotta magát, és tagadta, hogy ilyet tett volna. A bíróságon azonban kiderült, hogy egy ismerős házaspár kislányához is furcsa módon közeledett a férfi: megsimogatta a nemi szervét és lefényképezte a fenekét.

Arra sem tudott magyarázatot adni, miért találtak a számítógépén gyerekekről készül pornográf képeket és videókat.

A megrontás egyébként úgy derült, ki, hogy a három éves kislány ugyanazt akarta játszani testvérével, mint nagybácsijával és az anyuka épp meghallotta, amint a gyerekek erről beszélgetnek.

Ha a vádlott bűnössége bebizonyosodik, szexuális erőszak bűntettért akár tíz évig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zeta
Tíz év?
Száz évnek fog tűnni,fogatlanul, telefon nélkül, mindíg térdepelve, gyakran jól megverve.
Bízom benne!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Zeta
Tíz év?
Száz évnek fog tűnni,fogatlanul, telefon nélkül, mindíg térdepelve, gyakran jól megverve.
Bízom benne!
Törölt felhasználó
Majd a sitten is megkérik erre..Remélem kiverik majd az ősszes fogát, hogy jobban szopjon.
lampa laz
Remélem a benti "műszerészek" elvégzik rajta a felső gégecső és alsó kifolyó cső tágítást, h úgy menjen át rajta minden mint libán a fos.
lópicigáspár
Na most ehhez mit lehet írni... pusztuljon a férgese!
qxy
Herélni az ilyet aztán sitt hogy " érezze a törődést"
prime777
Beszarás mik léteznek.
3 évessel.
Azta kurva.
Fradigege
Azzal nem számolt, hogy a gyerekek is ezt játszák majd. Jó kis móka lehet most családon belül. Szerencsétlen gyerekből most ki kell nevelni, hogy nem szabad ilyet játszani. Beszrs!
Gyuri Géderről
Szíjat hasítanék a hátából. Természetesen élve.
nyanya001
Kikötözni a rácshoz letolt gatyával a mocskos állatot az állatkertbe ott, ahol Leót tartják
vagy Bagirát !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.