Nem kívánok az egyéni érdekeknél leragadó liberális pártvezetőkkel megállapodni, ehelyett a választókkal tárgyalok – jelentette be Botka László a Népszavában, hogy rövidre zárja a hamvába holt ellenzéki összefogósdit. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje tovább is megy: ma, március 14-én Miskolcon meghirdet egy kampányt, amely során május elsejéig végigjárja az országot, s mindenkinek, aki erre fogékony és kíváncsi, személyesen is elmondja, milyen politikai értékeket és gyakorlatot, milyen baloldali politikát ajánl. Botka szerint nincs más út, az időpocsékolás helyett politizálni kell, s az emberekkel foglalkozni, valóban képviselni őket és elmondani nekik:

„tanultunk a hibáinkból, megértettük, hogy Orbán Viktor 2010-ben nem tombolán nyerte a kétharmadot, hanem az akkori baloldali politika elvesztette a társadalmi támogatottságot. Új baloldali vízió kijelölésével, új baloldali programot kínálok, kínálunk, az egyenlőség és igazságosság politikáját hirdetjük meg”

- fogalmaz a szegedi polgármester, aki érzi: itt az idő, most vagy soha, hiszen az emberek döntő többsége nem szereti azt, amivé Orbán változtatja Magyarországot.

Botka szerint kísérteties a hasonlóság a 170 évvel ezelőtti Magyarország, s a mostani hazai viszonyok között. Ma újra elmondható, hogy Magyarországon a legtöbb esetben már születéskor eldől, ki, mire viheti az életben. A kormány csak a legmagasabb jövedelmi szinten élő 10-15 százalékot szolgálja, s lemondott a magyar nép többségéről.

Szerinte az orbáni kormányzás hetedik évének végére végérvényesen szembesülni kell azzal, hogy az elmúlt hét év ellenzéki politizálása megbukott. Tehát senkinek semmiféle oka nincs feltételezni a demokratikus, azon belül is a baloldalon, hogy ha minden ugyanúgy megy tovább, akkor ez meg fog változni a következő esztendőben.

„A felelősség közös: ezért is kértem én bocsánatot február 18-i beszédemben”

Elismeri, hogy a Fidesz által létrehozott választási rendszerben akkor van esélye egy baloldali, demokratikus alternatívának, ha mind a 106 körzetben, s országosan is együtt indul a kormánypárti jelölttel szemben.

„Az biztos, hogy a baloldali politikai közösség választói elkötelezettek abban, hogy kormányváltást akarnak, s tudják, hogy ennek közös listával és közös jelöltekkel van a legnagyobb esélye. Úgy tűnik, kizárólag az e szavazók képviseletére szegődött kispártok és pártvezetők nem akarják ezt.”

Azt mondja az interjúban, hogy az ajtója továbbra is nyitva áll, de nem teszek vesszőt oda, ahová pontot kell tenni.

- Magyarul befejezi a tárgyalást az ellenzéki pártokkal?

- Igen, erőltetni nem fogom. Az ajtóm nyitva áll, de alapvetően a választókkal kívánok beszélni, ha úgy tetszik: velük akarok tárgyalni és megállapodni.

- mondta a Népszava kérdésére.

103 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@Kádár János: Nezd, egeszen mas dolog peldaul egy varost elvezetgetni, ahol szinte mindenkit ismer egy jo eloljaro, es massal nem igazan kell kapcsolatot tartania, csak pl. orbannal, mint legfobb atyaistennel...
De egy orszagot vezetni miniszterelnokkent, nemzetkozi helyzetet megoldani, az egeszen mas dolog. Elhiszem, hogy nincs eszmeletlen nagy vagyona, elhiszem, hogy tisztesseges volt, azt sem bannam, ha peldaul o nyerne 2018-ban. DE: a puding probaja az eves: minden attol fugg, hogy hogyan kezeli a nemzetkozi ugyeket, az osszes eppen folyo allati nagy balhet, amit orban es foleg szijjaspetya baromsaga okozott az orszagnak. Fontos, hogy milyen kormanyt allit fol - erthetoen akkor az egesz orban-kormanynak el kell huznia elmeletileg, mert hat valtas volna, vagy mi a szosz...
A legjobb pelda erre a verbunko trump, akihez odament Merkel, aki megiscsak egy szinten van trumppal, raadasul sokkal regebb ota politikus, mint ez a bohoc -, es ez a baromarcu lehuzta, hogy a szokasos sajto-teremben nem fogott Merkellel kezet. Hiaba hozza le a 888, hogy kezet fogtak - amikor KELLETT VOLNA a protokoll szerint, akkor NEM tette. Most a fo hiradoban lattam, hogy ulnek mar a fogadoszobaban, korben a sajto, es Merkel odafordul mosolyogva trump fele es megkerdezi 3-szor: "Handshake?", es ez a faszkalap ELFORDUL, teljesen masfele nez, ES NEM VALASZOL, nem ker elnezest!
Na mielott megvedened, trump a bevandorlo nemet apjanak az oroksegebol lett uzletember, meg igy is sikerult csodbe mennie, es hiaba epitett fol egy vallalkozoi birodalmat, az orszag vezetesere NEM alkalmas. AMit Obama 8 ev alatt kidolgozott eu rendszert, azt egy tollvonassal elbaszta, es amikor mondtak neki a szakminiszterek, hogy na ez azert nem egeszen igy mukodik, akkor letolta oket, hogy miert nem mondtak neki, hogy az egeszsegugy ilyen bonyolult? Szoval nem biztos, hogy pont Botka lenne jo orban helyere.
coni
@karma1: "Botka lenne jo orban helyere."

Ez a veszély nem fenyegeti Botkát, mivel a többi ellenzéki párt sem támogatja, ahogy az emberek is átlátnak a demagóg ígérgetésén, más pártoktól összelopkodott programján. Orbán gyenge utánzata az alaptalan ígérgetéseivel, libsizésével, gyurcsányozásával. Ez a szerep lóg rajta mint tehénen a gatya, úgy ahogy Tarlósnak is jobb lett volna ha marad kerületi polgármesterségnél, mert azt még éppen átlátta.
karma1
@coni: Ezt csak mint "freaky tale"-t irtam,... :o))))
Kádár János
@karma1: Értem, azonban ő Szolnok megyei, s anno tanulni jött Szegedre. Teremtett új kapcsolatokat, a személyisége megfelelő, intelligens... Jó családból származik (anyukája Szolnok polgármestere volt), még mindig MSZP-s, hithű!
karma1
@Kádár János: Aajjjaaaaj,... Annyi "hithu" ember szaladgal ebben a vilagban meg otthon is, hogy csak na!
Tudod, en technikai okok miatt nem lehetek benne a napi TV-radio-sajtofolyamban, dehat en csak azt latom, hogy az mszp megtalalta Botkat, mint hiteles embert, es utana semmi mast nem latok, csak azt, hogy Botka folyik a csapbol is, mindenkirol kijelenti, hogy leszarja oket, senkivel sem kozoskodik, Gyurcsany takarodjon, stb., mikozben egy rohadt szo nincs pl. Molnar Gyulatol, vagy eppen az mszp-rol, hogy mit csinal ebben a pillanatban, mi a programjuk, mit tesznek a valasztas megnyereseert... Ez engem emlekeztet arra, hogy a porcelanboltba beszabadul egy elefant, s ott mindent letarol, oriasi kart tesz, senkinek sem jo, amit csinal, aztan az elefanit megfekezik, kivezetik az uzletbol, felmerik a kart, a biztosito fizet, de lenyegeben semmi sem fog valtozni, mert az uzlet tulajdonosa megtartja az uzletet, es uj porcelanokat vesz a bo'tjaba. Semmi nem fog tortenni, az elefant is, Botka is csak egy rossz emlek lesz: mert ha igy viselkedik tovabbra is, (megosztoan, partokat szetverve, kritizalva, valasztokat elbizonytalanitva) akkor semmi nem fog tortenni, csak orbant meg jobban megerositi a hatalmaban. Semmi masra nem volt jo a szemelye. Maradnia kellett volna a kaptafanal, Szegeden, amit kivaloan vezetett. (De ott ugye nem kellett uzletelnie GYurcsannyal, csak elviselni a szegedi DK irodat - ha van ilyen egyaltalan).

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.