Taglétszámot növel a Pécsi Értéktár Bizottság, az új ember pedig nem lesz más, mint az exfideszes Fodor Ibolya, akit korábban sikkasztásért ítéltek el, szúrta ki a PécsiStop.hu. Amint az egy előterjesztésből kiderült, a Pécsi Értéktár Bizottság jelenleg 5 fős, de úgy látják, hogy a „magas szintű munka fenntartása” miatt érdemes 6 főre növelni a létszámot. A hatodik fő pedig Fodor Ibolya lenne. Fodor Ibolya neve korábban többször is szerepelt a hírekben, lajstromát az Index szedte össze: - 2003-ban bűnsegédként folytatólagosan, jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt másfél év felfüggesztett börtönre ítélték, volt férjét pedig két év letöltendőre. Fodor Ibolya és akkori férje egy megyei laptól 12,5 milliót sikkasztott. - 2014-ben hazaárulónak nevezte a kormány ellen tüntetőket. - 2015-ben az ügyészség a takarítócége ellen vizsgálódott költségvetési csalás gyanúja miatt, mert 2010-ben és 2011-ben hamisan nyilatkozott az adóhatóságnak, 2012-ben pedig nem is nyújtott...
Megdöbbentő kinevezés: sikkasztásért elítélt volt fideszesre bízzák Pécs értékeit
Forrás:
alfahir.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Lehet, hogy pszichólogus kell majd? – Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
Nagyvilág
- 2024. May 18., 18:02
Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Páva is jól szembeköpte magát!
Mocskor, értékítéletet vesztett horda!
Azt nem tudom mit tud de nagyon fontos lehet a pávakakasnak!!!
Új hozzászólás