A kormányközeli Alapjogokért Központ igazgatója szerint a lét a tét az ellenzéki pártnak. Az ügyészség kérheti a Jobbik megszüntetését, ha a párt nem működik együtt az Állami Számvevőszékkel – erről Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója beszélt csütörtökön az M1 műsorában.

Forrás: mno.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Szó sincs kényszerről

sem az ÁSZ sem pedig az AK sem gyanúsítható azzal, hogy ne önként cselekedne

Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója beszélt csütörtökön az M1 műsorában hozta a szokásos formáját. Mármint logikában és igazmondásban meglévő hiátusait csillogtatta. Mondandójának lényege „Az ügyészség kérheti a Jobbik megszüntetését, ha a párt nem működik együtt az Állami Számvevőszékkel”.
A hablaty egy izgalmas része volt, mikor arra reagálván, hogy Volner János, a Jobbik frakcióvezetője kijelentette, hogy „Csak »büdös«, harmadik világbeli diktatúrákban kényszerítenek arra közintézményeket, hogy megpróbáljanak leszámolni az ellenzék vezető erejével”.
Kovács István egyenese példátlannak nevezte, hogy egy párt ne működjön együtt az Állami Számvevőszékkel, és ne teljesítse beszámolási kötelezettségét, s rendkívülinek tartja, hogy egy párt megpróbálja besározni a számvevőszéket, mikor a hatalom kényszeréről beszélnek. Pontosabban abbéli véleményüknek adtak, hangot, hogy az „Állami Számvevőszék politikai megrendelést teljesít”.
Nos a helyzet sokkal rosszabb mert mindketten tévednek mert szó sincs kényszerítésről – s ebben nem csak a harmadik világbéli, hanem a régi hazai diktatúrákkal rokon – ezek a szervezetek önként dalolva tudják, hogy mi a kötelességük.
Amit jók példáz az igazgató, aki „én személy szerint nagyon büszke vagyok rá, hogy akár Balog Zoltán, akár Kövér László, akár Matolcsy György támogatásra érdemesnek tart minket”! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.