Január 19-én több utast is megloptak a budapesti Liszt Ferenc reptéren. Egyikük, egy koreai utas a Budapest Airport közösségi oldalára megírta történetét, a világ legrosszabb repterének nevezve a budapestit.

A poggyászomat biztonsági lánccal lezárva adtam fel, de megérkezéskor nyitva találtam. Ellopták az órámat és beletúrtak az úszócuccomba. Dühös lettem, mert valaki végigtapogatta a bikinimet, az alsóneműmet és a személyes tárgyaimat.

– írta Hyojin Kim, aki szerint a koreai nagykövetség oldalára ki is tettek egy figyelmeztetést a budapesti reptéren történő lopások miatt, olyan sűrűn fordulnak elő az ilyen esetek. A posztot kiszúró 444 egy Írországban élő magyar pár kálváriájáról is hosszabban beszámol, akiknek egy karikagyűrűjük és eljegyzési gyűrűjük is eltűnt a feladott kézipoggyászukból, mikor Dublinból hazalátogattak. Miután megtudták, hogy aznap este két hasonló eset is történt Budapesten, arra jutottak, hogy itt rabolhatták meg őket. Ezt követően a közösségi médián keresztül és telefonon is próbáltak panaszt tenni, de a beszámoló szerint hol válasz nélkül maradtak, hol elutasításba ütköztek.

"A világ legrosszabb reptere a budapesti" – több lopás is történt a Ferihegyen egy januári este

Elsősorban a Budapest Airport hozzáállása miatt írok, ugyanis felháborítónak tartom, hogy egy adott éjszakáról 3 olyan bejelentéssel is rendelkeznek, amely azt bizonyítja, hogy több, a repülőteret érintő járaton is lopás történt, és mégsem tesznek semmit, a telefonban lekezelőek, ide-oda kapcsolgatnak

– írta a Tibor nevű utas a lapnak, ahol a Budapest Airport válasza is olvasható.

(444.hu)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@kokopelli: Nem sok külföldi repteret láttam élőben mert eddig csak Európában jártam , és mindig kocsival...
Borsodi
Ha megint a fidesz nyer ez változik, nem csak a világ legrosszabb reptere lesz de legrosszabb országa is! Különben ez csak ránk jellemző,hogy ha jön egy külföldi hazánkba,gyorsan lopjuk meg.Leszáll a repülő,megy a pénz váltóhoz a külföldi,már hivatalosan be is csaptuk,eurónként hatvan ,hetven forinttal.Majd tovább haladva a hiénák,a taxisok akik csak eurót fogadnak el,reptér nyugati négy fő,Száz euró.Ez busszal trolival kb Kétezer négyszáz. Szégyen de a Magyarok már nem a becsületükről híresek,és ebben kormányunknak is nagy szerepe van.
kokopelli
@papa.49: én csak átszálltam Európában,de a tengerentúliak (még az országon belüliek is)
jóval nagyobbak és valahogy kényelmesebbek!A Ferihegyről hoztam már el külföldieket, és
az érkezési oldalon már pár tucat várakozó "dugót" jelentett a kijövőknek! Mi lett volna egy
Olympián? :-((
advocat
És zavar ez valakit? Illetékest? Aki idejön messziről, inkább leszáll Bécsben vagy Pozsonyban? Vagy ide sem jön. Ennyi.
papa.49
@kokopelli: Egyet tudok igaz ez már régi történet mikor Amerikából haza jönnek Anyám unokatestvéreinek a gyermekei mindig Bécsig jönnek onnan kocsival ...
kokopelli
@papa.49: ..,a gyorsforgalmi útról nem is beszélve!Úgy éreztem magam rajta,mint
Clevelandban a gyorsvasúton,ahol több évtizede rohadó gyárak övezték a pályát!
Anno elhoztam a nagybácsit a Ferihegyről,és ő mondta,hogy úgy érzi magát mint
otthon a "Downtown" felé,amit pár évvel később én nyugtáztam!Kissé kínos is lehetne
már egy "fővárosnak"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.