Feltűnően sűrűn mutatkoznak az utóbbi időben a Fidesz–KDNP politikusai iskolákban, óvodákban, úgy általában gyerekek gyűrűjében. Feltűnően sűrűn mutatkoznak az utóbbi időben a Fidesz–KDNP politikusai iskolákban, óvodákban, úgy általában gyerekek gyűrűjében. Persze legyinthetnénk most egyet, és megmagyarázhatnánk az egészet azzal, hogy mindez azért történik, mert hivatalosan is beindul az áprilisi országgyűlési választást megelőző kampány. De mégse legyintsünk, hiszen egy korábban is létező, káros és elítélendő jelenségről van szó, amelyet az utóbbi időben sikerült szinte megszokottá tenni. Eddig is voltak, és ne legyünk naivak, lesznek is olyan fanatikus szülők, akik valami érthetetlen motivációtól vezérelve politikusok kezébe adták csecsemőjüket, hogy a miniszterelnök-jelölt úr csókolgassa ugyan már össze azt a kisdedet – lehetőleg persze forgó kamerák és kattogó fényképezőgépek előtt. Az ilyen szituációkban készülő képek persze rendkívül kínosak, így aztán sokszor vissza is ütnek...
Iskolák a jó ízlés határán
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Udvaros Dorottya elmondta, milyen most a viszonya Vidnyánszky Attilával, és cseppet sem akart kertelni
- Szívszorító, mit küld ajándékba Károly a kis Archie-nak: az uralkodó nem mindennapi dologgal lepi meg unokáját...
- Ha rosszul mosod meg, nagy baj lehet belőle.
- Csalódást okozhat a rajongóinak Azahriah – Meglepő kijelentést tett az énekes a róla szóló filmmel kapcsolatba...
Itthon
- 2024. May 6., 23:27
Oda a Műegyetemnek – Már az alapvető működésre sincs pénz
Itthon
- 2024. May 6., 21:05
Döbbenetes! Megszökött a 13 éves lány a gyermekotthonból – Befogadói prostituáltként dolgoztatták
Itthon
- 2024. May 6., 20:20
Szentkirályi Alexandra árnyékra vetődött – Majdnem leleplezett egy gyanús liftet
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 6., 14:32
Botrány a palotában! Károly király privát levelezése kiszivárgott, egy barátja árulta el az uralkodót
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás