Tulajdonképpen nem is értem, hogy oligarcháink miért nem a saját zsebükből jótékonykodnak. Közpénzből búcsúcédulát vásárolni elég snassz. De az a lényeg, hogy elmondhatják: a magyar kormány megtámogatta a nyomorgó Ukrajnát abban, hogy kétszáz gyermek szűrővizsgálatát elvégzi a Katolikus Karitász. Ebből a szempontból kicsit furcsa, hogy külön kiemelik azt, hogy „a Katolikus Karitász nem nemzetiségfüggő egészségügyi programját támogatják”. Miből esetleg azt következtetést kellene levonnunk, hogy egyébként az említett szervezet nemzetiségfüggően segít bárkinek is? Ami annak a fényében, hogy Ferenc pápa kifejezetten nem egy esetben az elesettek általános megsegítésére hívta fel a hívőket, tényleg furcsa lenne. Mely pápai felhívás, egyébként, megfelel a kereszténység, illetve Jézus általánosan, az emberre érvényes tanításainak. Legfeljebb, például a menekültek, illetve az ételosztások kapcsán, a hazai, egyébként melldöngető harsánysággal kereszténynek hazudott, politikának nem felel meg.
Kampány: arccal a határ felé
Forrás:
endresy.blogspot.com
Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás