Nyilvános bejegyzésben állt ki fiáért, s tette helyre a Márki-Zay Pétert lebolondozó Lázár Jánost a független hódmezővásárhelyi polgármester-jelölt édesapja. Márki-Zay János bejegyzésében tisztázta: „a magyar múltban az ellenfelek igen gyakran a fair play szabályai szerint küzdöttek meg egymással. Mára ez a Fidesz részéről feledésbe merült. De ha valóban bolondnak tekintik a másik felet, akkor miért rettegnek mégis a két hónapja politizáló fiam indulásától. Egy bolondot talán nem nehéz legyőzni? Nem kétséges, hogy ez ismét a Fidesz mocskolódó, gyűlöletkampányának a része. A fiam nem készült politikusi szerepvállalásra. Szerzett 5 diplomát egyéb területről. Beszél több nyelvet. Folytatja a családi hagyományokat, mert felmenői mindkét család részéről a közösség szolgálatában, a közösségért cselekvő értelmiségiek voltak kb. 200 évre visszamenőleg. Családjában 3 akadémikus van. Nem úgy tűnik, hogy ő lenne bolond. Egyre inkább az látszik, hogy ellenfeleinek ment el az esze!”...
Márki-Zay Péter édesapja szerint nem a fiának, hanem ellenfeleinek ment el az esze
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának: amit írt benne, az megérintette volt fel...
- Rendkívüli: Orbán félrerántotta a kormányt a 444 elleni háborújában, de már túl későn
- Nagy bejelentést tett a magyar kormány: ez minden vidéki vendéglátóhelyet érinteni fog
- Fico azt mondta Pellegrininek, meglepő-dött, hogy egy ilyen merénylet megtörténhetett
Itthon
- 2024. May 17., 10:28
"Követeljük Szijjártó Péter azonnali lemondását" – Nem csitulnak az indulatok az orosz hekkertámadás miatt
Nagyvilág
- 2024. May 17., 10:57
Friss hírek Robert Ficoról: ébren van és mindenre emlékszik a meglőtt szlovák miniszterelnök
Itthon
- 2024. May 17., 09:28
Deutsch Tamás a magyarországi korrupcióról viccelődik az EP-ben
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Egyetlen jelöltet kell támogatni minden pártocskának és akkor bemozdul az ország, retteghet a geci.
és a letolás nem úgy fog kezdődni, hogy:... baszki Jani! sikerült elrontanod a kedvem..
hanem úgy, hogy:...- miniszter úr! már egy szaros falusi kétharmados választási győzelmet sem várhatok?
Április 8 után már az IS kevés lesz...
(valaki mondta a választások előtt, hogy nem a szavazók döntenek, hanem aki számolja a szavazatokat)
Új hozzászólás