Az egyik érdeklődő szülőnek csak pénteken árulták el, mire készülnek gyerekével. (A kérdéses sportpályát egyébként már tavaly átadták.) Azt ugyanis az intézmény nem közölte a szülőkkel, hogy a gyerekeknek miért marad el egy előre behirdetett színházi előadás, és miért kell helyette egyen pólóban megjelennie az óvodában, ahol „egy közös kis tornázás” lesz. Végül az apuka pénteken, az önkormányzaton egy meghívóból tudta meg, hogy az önkormányzat és az óvoda valójában a tavaly már átadott sportpálya ünnepélyes átadójára készül, amin a polgármester mellett Rétvári Bence is felszólal, és az eseményre a sajtót is várják. Az apuka elmondta, erről meg sem kérdezték a szülőket, akiknek egyébként - a törvény szerint legalábbis - joguk volna dönteni arról, hogy gyereküket fotózhatják-e vagy sem. Rétvári Bence múlt héten ennek ellenére sikerrel dolgoztatott meg óvodásokat, „szívünkben hála vagyon, a szemünkben szeretet” - énekelték a kicsik a piliscsabai Erdészkerti Óvoda megnyitóján,...
Győztek az óvodások: elmaradt a kismarosi óvoda pályaátadója, ahol Rétvári Bence villogott volna a biodíszletnek használt négyévesekkel
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Katasztrofális körülményekről panaszkodnak az úszók
- Elázott zenészek, menekülő nézők, megalázott sportolók az olimpia nyitóünnepségén
- Lady Gagát még megvárta az eső a párizsi olimpia megnyitóján, utána viszont elkezdett szakadni, de ez senki kedvét nem tudta elvenni
- Fotón mutatjuk, mit okozott a párizsi légtérzár az olimpiai megnyitó alatt
![Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/lazar-janos-mti-mathe-zoltan.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:48
Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban
![Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/benzinar-02.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:30
Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk
![Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/semjen-zsolt-mti-veres-nandor.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 20:59
Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"
További ajánlatok
![Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/letartoztatas-rf.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 16:57
Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján
![Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/nav.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 14:14
Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök
![„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/vvfanni.jpg)
Szórakozás
- 2024. July 26., 08:43
„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás