A cseh európai parlamenti képviselők többsége nem kívánja megszavazni a Magyarországról szóló Sargentini-jelentést – állapította meg az iDnes című cseh liberális hírportál, amely telefonon kérdezte a képviselőket és néhány véleményt nyilvánosságra is hozott.
Csehországnak 21 képviselője van az Európai Parlamentben.
Magyarország bármiféle megbüntetése ellen fogok szavazni. Sargentini kolléganőm jelentését lényegében A-tól Z-ig értelmetlenségnek tartom
- mondta Tomás Zdechovky kereszténydemokrata (KDU-CSL) képviselő, az Európai Néppárt (EPP) frakciójának tagja.
Zdechovky, aki a KDU-CSL három EP-képviselőjének egyike, úgy vélte: a jelentés célja Magyarország minden áron való lejáratása.
Egyetlen állam demokráciáját sem veszélyeztetheti, ha az országban nem létezik százszázalékos gender-egyenlőség, ha a családot az anya-apa-gyerek jelenti, s ha az állam nem támogatja a fogamzásgátlást és a művi terhességmegszakítást
- tette hozzá Zdechovsky.
A Polgári Demokratikus Párt (ODS) négy európai képviselője, akik az Európai Konzervatívok és Reformerek frakció tagjai, kiállnak Orbán Viktor magyar kormányfő mellett
- jegyezte meg a hírportál.
Nem fogunk támogatni semmiféle Magyarország és Lengyelország elleni szankciót. A visegrádi országoknak össze kell tartaniuk, nem engedhetik meg, hogy ilyen támadások megosszák őket. Közép-Európát nem szabad azért büntetni, mert eltérő nézeteket vall, például a migráció kérdésében
- nyilatkozta az iDnes-nek Jan Zahradil, az ODS európai képviselője.
Jaromír Kohlícek, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSCM) képviselője szintén kiáll Magyarország mellett. A három cseh kommunista képviselő az Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal frakció tagjai.
A magyar kormány elleni eljárást az ország belügyeibe történő durva beavatkozásnak tartom. Ez természetesen semmiképpen sem jelenti azt, hogy a magyar kormány minden bírált lépésével egyetértenék. Hasonlóan, mint Lengyelország esetében, azonban az Európai Bizottság javaslatát nem fogom támogatni
- jelentette ki Kohlícek.
Jaromír Stetina, a jobboldali TOP 09 párt európai képviselője, az EPP frakció tagja, más véleményen van és támogatja a Budapest elleni tervezett intézkedéseket.
A cseh TOP 09-STAN koalíciónak négy képviselője van a testületben.
Figyelemmel kísérem Orbán belpolitikáját, félrevezető migráció- és Brüsszel-ellenes kampányát és új törvényjavaslatait. Nem szabad szemet hunyni az olyan törvények felett, amelyek ellenkeznek az emberi jogokkal és az olyan elvekkel, mint a jogállam vagy a bíróságok függetlensége. Helyesnek tartom, ha az ilyen fejlemény ellen, legyen az bárhol, az Európai Parlament védekezik. Orbán populizmusa egész Közép-Európa légkörét mérgezi és Csehországban is vannak következményei
- fejtette ki álláspontját Stetina az iDnes hírportálon.
Forrás: MTI
Tetves árulók.
A "belügyekbe beavatkozásra" való hivatkozásnál mindig az jut eszembe, hogy ez pontosan olyan, mintha a családon belüli erőszaknál azt mondanánk, hogy a családot terrorizáló saját házában azt csinál. amit akar, védje meg magát az asszony vagy a gyermek. Szerintem ezen párhuzam apropóján nem szavazza meg a FIDESZ -kormány az isztambuli egyezményt.