Terrorizmus gyanúja miatt, kitoloncolás során a Fővárosi Nyomozó Ügyészség pénteken őrizetbe vett Magyarországon egy szír férfit, aki három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja és 2016-ban kivégzésekben vett részt - közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel. Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 27 éves férfit 2018. december 30-án a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren ellenőrizték. A férfi hamis okirattal igazolta a saját és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészés és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint három évre kiutasította Magyarországról. A kitoloncolás végrehajtásáért a Görögországban menekültstátusszal rendelkező férfi idegenrendészeti őrizetbe került - tették hozzá. Az EUROJUST magyar és belga nemzeti tagjai, a belga igazságügyi hatóságok, a Terrorelhárítási Központ, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint a Fővárosi Főügyészség együttműködése nyomán fény derült arra, hogy...
Őrizetbe vették az Iszlám Állam egyik tagját Magyarországon
Forrás:
gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 6., 08:35
Teljesen leáll a kórházak működése? – Több tízmilliós NAV végrehajtás több intézményen
Nagyvilág
- 2024. May 6., 07:56
Özönlenek a magyar bevásárlóturisták a szlovákiai boltokba – ezek a slágertermékek
Itthon
- 2024. May 6., 07:26
Orbán Viktornak kellene befogadnia a menekülteket Macron EP-listavezetője szerint
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 5., 19:37
Tóth Gabi anyák napi köszöntésénél már nem lesz szentimentálisabb ma – fotó
Itthon
- 2024. May 5., 19:38
Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás