Minden eddigi rekordot megdöntött az év végi forgalom az üzletekben, a teljes kiskereskedelmi forgalom túllépheti az 1200 milliárd forintot és ebből 100 milliárdnál is többet csak ajándékokra költöttek el az emberek – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Vámos György hozzátette: a gazdaság és a keresetek növekedése teszi lehetővé, hogy a kiskereskedelemi forgalom évről évre rekordokat dönthet.

Elmondta: nagyon sok vállalkozás terve túlteljesült az év utolsó hónapjaiban, novemberben főleg a webáruházak, decemberben a hagyományos boltok körében. A legtöbben idén is műszaki cikket, játékot, könyvet, kozmetikumot és ruhát vásároltak.

Az előrejelzések szerint az ajándékokra költött 100 milliárdból több 10 milliárd értékben műszaki cikkeket szereztek be az emberek, emellett a könyv- és játékpiac forgalma is felélénkült, hiszen ezeknél az eladások fele az év végi, karácsonyi ünnepekhez kötődik.

Vámos György kitért arra is, hogy a kiskereskedelmi forgalom legnagyobb részét még mindig az élelmiszervásárlás teszi ki, 1200 milliárd forintból több mint 500 milliárdot élelmiszerekre költöttek a vásárlók decemberben.

Forrás: MTI

Címlapkép: Pixabay CCo

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@Pegero: Nekem nincsen problémám ezzel a cikkel. A beharangozott két szám, csak annak mond valamit (hű-ha!!!, az annyát- nincs is itt szegénység), aki nem konyit a statisztikához, és a mérésekhez. Ja, de van egy kis problémám mégis, mire költöttek a magyarok a 600 milliárdot. Vizre, szeszre, dohányra, autóra- vagy toronyórára lánccal? Te tudod?
A kivánságműsort végképp nem értem. Lehet, hogy az agyam helyén beijgli van, igy kkarácsony után, vagy töltött káposzta . Ja az nem lehet, mert azt nem ettem.
cikicakk55
@kereső: Teljesen igazad van.Ezek úgy átlagolnak,hogy a Rogán család, Kuszaszem család és az Orbán család vett 500 millióért ajándékot.Hódmezővásárhelyen 35.000 ember él itt vettek összesen 100.000 ft-ért ajándékot. Ennek az átlaga azért már elég szép summa .Nagyon rossz matekos vagyok,de ez kb annyit jelent,hogy Ők és Vásárhely lakói átlagosan 700.000ft/ család költöttünk. Nálunk a 3 nap alatt 6.000 ft ment el kajára,de úgy,hogy szilveszterig már csak paprikás krumpli főzőkolbásszal lesz a menü. Szilveszerkor meg sem pezsgő sem semmilyen alkohol,csak a szokásos 60/ tasakos italpor 2 liter vízhez. Szerintem az átlag embereknél ennél sokkal több nem lesz a kiadás szilveszterkor.
cikicakk55
@Pegero: tegnap 17:49
Soha nem éltem segélyből és a férjem sem.Szerencsére olyan munkám volt,amire mindig volt szükség és van is,ameddig beteg ember lesz az országban.Egyszerűen csak nyugdíjas lettem. Sajnos az én nyugdíjam messze nem annyi mint amit a kormány állít,mint átlag nyugdíjt. Nálunk a párommal ketten nem kapjuk meg az átlag nyugdíjat,de a burkolt áremelkedések miatt kevesebbet engedhetünk meg magunknak,mint 5 éve,pedig azóta szerintük a nyugdíjak megőrizték a vásárló értéküket. Te egész biztos nem segélyből élsz,mert akkor tudnád,hogy a sergélyből nem lehet megélni. Csongrád megyében elég nagy a munkanélküliség,hiába nagy város Szeged. Itt a közmunkásokból van sok,bár ahogy olvastam azokból is lesz rendesen leépítés.Kell a Mexikóiaknak kórházra. Itt a közmunkásokhoz képest,mi még egész jól elvagyunk,mert nálunk van fűtés,villany,igaz,hogy a gyógyszerekre már nem marad pénz,de majd megtanulok imádkozni. Amit leírtam nem síránkozás,hanem a keserű valóság.
cikicakk55
@surdilloFUJT: Na meg beleszámolják azt a 250.000 Ukrán " vendégmunkást" akik az utolsó egy évben kaptak magyarországi lakcímet.Kellenek a választásokra. Ők az itteni pénzükből királyi ajándékot tudnak vásárolni Ukrajnában. ( már amelyik tényleg dolgozni van itt,nem csak addig jött ide,még megkapta a lakcím kártyát.
cikicakk55
@Pegero: tegnap 18:42

Már megfigyeltem a Fideszesek táborát,hogy ha másba már nem tudnak bele kötni,akkor jönnek a helyesírással. Aki akarja úgy is megérti,ki mit akart leírni.Gondolom te is szoktál véletlen mellé ütni a billentyűzetnek. Sokkal fontosabb az amit leírnak az emberek,mint az,hogy mennyire helyesen írják le. Bezzeg a Halfarok és Shikari írásába nem kötsz bele,pedig főleg halfarok ocsmány helyesírással bír.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.