Az érettségi vizsgák május 4-i lebonyolítására vonatkozó döntés visszavonására szólította fel Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmánya szombaton.

Az államtitkárnak címzett dokumentumban azt írták, ha Maruzsa Zoltán nem vonja vissza a döntést, akkor

legalább olyan mértékben lesz felelős az ebből következő tragédiákért, mint főnöke.

A PDSZ – mint olvasható – a csütörtöki egyeztetéseket ígérő hírek után megdöbbenve tapasztalta, hogy ez az egyeztetésnek nevezett esemény már le is zajlott, mégpedig úgy, hogy

kizárólag a kormánynak alárendelt, és vele egyetértő szervezetekkel egyeztetett az államtitkár.

Szerintük azért is születhetett

ez a felelőtlen, jogsértő és szakmai szempontokat teljesen figyelmen kívül hagyó döntés, mert a valódi egyeztetés elmaradt.

A PDSZ elutasítja az egyeztetésnek ezt a színházi formáját, és hamisnak tartja az abból levont következtetést – írták.

A PDSZ továbbra is az érettségi elhalasztását kéri

Maruzsa Zoltán a kormány Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban azt mondta, hogy a járványügyi szakemberek is egyetértenek abban, hogy szigorú biztonsági intézkedésekkel elkezdődhetnek az érettségi vizsgák május negyedikén.

Beszámolt arról, hogy a szükséges egyeztetések megtörtének, kikérte többi között a Nemzeti Pedagógus Kar, a Pedagógusok Szakszervezete, az Oktatási Hivatal, a Klebelsberg Központ és az országos tisztifőorvos véleményét. Külön kiemelte az Országos Diáktanáccsal folytatott online egyeztetést, ahol a 19 résztvevőből 17 szavazott a május 4-i kezdésre. A diákok érettségizni akarnak – jelentette ki Maruzsa Zoltán.

A pénteki videóban kitért arra is: csütörtökön egy tudományos konferencián vett részt, ahol a tanácskozás végén feltett kérdésére az ország legnevesebb járványügyi szakértői is egyértelműen úgy nyilatkoztak, hogy az érettségit meg lehet és minél előbb meg is kell tartani. Mégpedig most, amikor a járvány kontroll alatt van, amikor az aktív esetszám alacsony szinten stabilizálódik.

A kormány adatokon nyugvó, megalapozott döntéseket szeret hozni, mert így születnek a jó döntések – fogalmazott Maruzsa Zoltán, hangsúlyozva: a fentiek alapján jelenleg nem lát indokot, hogy az érettségi elhalasszák. Az eredetileg kijelölt május negyediki időpontot fenntartják, és a maximális egészségvédelmi intézkedések mellett lebonyolítják az érettségit.

Cikk- és címlapkép: MTI/kormany.hu

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Ultimátum a "Vörös Hadsereg Frakciótól"?
Clavigo
@ómió: Nem olyan rosszak ezek ... Téged is kiengedtek a gyogyóból...
ómió
@Clavigo: Merthogy téged igen? És már a gyogyitársaidra se emlékszel? Inkább engem is közéjük hazudsz?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.