Egy hete a Fidesz-frakció kezdeményezte az operatív törzs meghallgatását az Országgyűlés népjóléti bizottságában, a testület szocialista elnöke Kásler Miklóst, az Emmi vezetőjét és Müller Cecília országos tisztifőorvost már korábban meghívta – közölte még múlt kedden Selmeczi Gabriella, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a népjóléti bizottság alelnöke.

Az Index beszámolója szerint a keddi parlamenti meghallgatáson a népjóléti bizottság alelnökeként Selmeczi Gabriella elmondta, hogy azért vannak az Országgyűlés épületében és nem a fehér házban, mert itt tudják biztosítani az online-közvetítést.

Elég jó ismereteink vannak a járvány terjedéséről, mi törvényhozó politikusok kell, hogy élenjáró példát hozzunk, hogy ne legyen fertőzés

– közölte Selmeczi Gabriella. Az Index megjegyzi, mindezt maszk nélkül tette.

Selmeczi hozzátette, hogy bizony,

az újságírók volt, hogy nem tartották be az előírásokat, bizottsági üléseken is voltak bent, aztán lerohanták a tagokat és 20 centis távolságból kérdezgették őket.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy

két hónapos munka van mögöttük, és ki tudja, még mennyi előttük.

Sok mindent tettünk, sok minden van már mögöttünk, ennek vannak látható eredményei is. Miután a WHO veszélyhelyzetet hirdetett, már másnap léptünk.

Azzal, hogy az egészségügyi ellátórendszert készítették fel, jó pár hetet és hónapot nyertek

- mondta.

A járvány az iráni diákok betegségével kezdődött, az eljárásrendet pedig folyamatosan módosították.

Látván a vuhani képeket, világos, hogy kellő kapacitás kell ahhoz, hogy minden beteg számára legyen egészségügyi ellátás – mondta Müller Cecília.

Olyan betegségről van szó, amely ellen nincs védőoltás

Forrás: Index

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

evacica
na mi van? A szenátor asszony megint feltűnt és osztogatja az észt? Mi van az általa megvédett magán nyugdíjakkal?Talán erről beszéljen! Kasler meg biztos azért nem ment el, mert a templomba imádkozott!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.