Kézműves vázát kapott.

Megköszönték Borkai Zsolt munkáját, és ajándékot is adtak neki a gálán

Több mint fél év telt el azóta, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozásokat indított Borkai Zsolt volt győri polgármester szexbotrányával kapcsolatban. Borkai az elmúlt hónapokban nem szívesen jelent meg nyilvános eseményen, ám most kivételt tett, ugyanis elutazott a Megyei Jogú Városok Szövetségének székesfehérvári rendezvényére.

„1990 óta hagyomány, hogy a nyugdíjba vonuló, nem induló vagy nem újraválasztott polgármesterektől jelképes ajándékkal búcsúznak tagjaink”

– mesélte Papp Erika, a szövetség főtitkára. Ennek okán Borkai Zsolt egy kézműves vázát kapott ajándékba– írja a Népszava.

A lap egyébként azt szerette volna megtudni a rendezvényen, hogy a volt győri polgármester a szex- és korrupciós botrányai után nem érzi-e visszásnak, hogy részt vesz egy ilyen közéleti eseményen, illetve, hogy kihallgatták-e már tanúként – ugyanis Borkai ellen jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban –, ám a lap kérdései süket fülekre találtak.

A Borkai Zsolt lemondásához vezető botrány tavaly októberben robbant ki, amikor az „ördög ügyvédje” nevű blogon videórészletet tettek közzé, amelyen Borkai és a győri gazdasági élet hozzá kötődő személyei egy csoportszexen vesznek részt prostituáltakkal egy adriai tengeri luxusjachton. Később sorra derültek ki a Borkai-éra összefonódásai, amelyekben a családtagjai is érintettek voltak.

Forrás: Blikk/Népszava

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Vajon mi lehetett az ajándék?
a/ gumibaba
b/ kokain
c/ gyermekporno album a fideSSes pedofil gyujtemenyebol

A helyes választ bekuldok ingyenes utat nyerhetnek orbán viktor egyik yachtjara ahol sex és koko orgia vehetnek részt.
A megfejteseket a www.pedofil-fidessesek.com címre kérjük beküldeni.
Levendula
@advocat: Á, dehogy! Egy népi cserépedényt ... :)
Gazella
Győr cvárost nagy ívben leszartad.. csak a pénz és a nők meg persze a stb.. annyira a gazdád seggét nyaltad. Nyalod. Ha nem lenne az Audi Győr mar kis falu lenne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.