A II. kerületi rendőrök keresik a másik két elkövetőt.

30 perc alatt kétszer fosztottak ki egy alvó férfit a 4-6-os villamoson – videó

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitánysága 01020/1626/2020. bűnügyi számon nyomozást folytat kifosztás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen – olvasható a rendőrség honlapján.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2020. szeptember 1-jén 2 óra 40 perc körül Budapest VIII. kerületében a Rákóczi tér és Blaha Lujza tér között közlekedő villamoson egy férfi egy alvó utas kezéből kivette a telefont.

A kerületi nyomozók azonosították a 30 éves J. Róbertet, akit 2020. október 15-én gyanúsítottként hallgattak ki kifosztás bűntette miatt. A II. Kerületi Rendőrkapitányság az eljárást befejezte, az iratokat az ügyészség részére átadta.

A beszerzett kamerafelvételek alapján a nyomozó kiderítették, hogy az első bűncselekmény után 10 perccel a Széll Kálmán téren álló villamoson a még mindig alvó ember övtáskáját lopta el két férfi.

A feltételezett elkövetőkről felvétel készült.

(police.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Szerencséje volt, hogy shikari a szopó fantom ép nem járt arra, mert akkor meg le is szoptak volna álmában.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.