A színész a 24.hu-nak adott interjút, amelyben beszélt Orbán Viktorhoz való viszonyáról, és arról is, hogy korábban rendszeresen drogozott a filmfesztiválokon.

Eperjes Károly: "Istennek hála, hogy van nekünk Viktor"

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Eperjes Károly szerint Orbán Viktor embert próbáló küzdelmet folytat, amit csak Istenbe vetett mély hittel vívhat meg. A színész elmondta, hogy katolikus, keresztény embernek nevelték a szülei, akiknek elvesztése komoly traumát jelentett a számára:

„Kimondhatatlanul hiányoznak. Mindkettejük halála annyira megviselt, hogy fél-fél éven keresztül képtelen voltam szöveget tanulni, lemondtam az összes új feladatot, neurológiára is kerültem.”

Eperjes arról is beszélt, hogy egy időben drogozott is, ezt azzal magyarázta, hogy úgy vélte, ha drogost játszik, magának is ki kell próbálnia a szereket, de belátta, hogy ez téves megközelítés. Drogozott nemzetközi filmfesztiválokon is. 

Eperjes Orbán Viktorról is nyilatkozott:

„Viktor embert próbáló küzdelmet folytat, amit csak Istenbe vetett mély hittel vívhat meg. Míg így küzd, kötelességem teljes erőmmel támogatni. Meg Kövér Lacit is, Áder Janit is, és minden tisztességes küzdőt, aki zarándokol és nem ténfereg. Mindennap imádkozom, hogy legyen erejük a történelmi tetthez. Ehhez fogható hatalmas külső és belső ellenséggel korábban talán csak a nagy magyarjaink küzdöttek: Széchenyi, Rákóczi, Szent László, Szent István.”

Ehhez hozzátette, hogy „a spirituális erővel bíró Szent Koronánk” ugyanúgy segíti Orbánt, mint Szent Istvánt.

Nem véletlenül került ide ezer éve, az se véletlen, hogy hazajutott, s remélem, visszakerül eredeti, szakrális helyére, a Várba. Egyébként édesanyám szerint, aki a véletlenre hivatkozik, az az Ördög unokaöccse.

A teljes interjút itt lehet elolvasni!

Forrás: 24.hu

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

73 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
@Shikari: 15:49
A hozzád hasonlóknak tényleg nagy szerencse, de a magyaroknak katasztrófával egyenértékű.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@csak úgy...: Nótázz is egyet te Félkegyemű...!
Kezded hozni az igazi Falu Bolondja formádat!
dr. prédikátor
@Shikari: szép neved van bocskoros bozgor!!! K Ö C S Ö G!!!
gina
Még egy szarevő nulla, undoritóak ezek a helyezkedő seggnyaló müvészek /////
csak úgy....
@verőce21: nótáznák én néked de ismerem a kedvenc nótádat,azt meg te szoktad magadnak elhúzni..., megadod a hangot? falu végin áll egy kocsi tránya..
@verőce21: hozzád képest a paraszt földmüves!
nycs71
Aki elolvassa a 24.hu oldalán az Eperjessel készített teljes interjút (bár lehet, hogy elég néhány bekezdést), annak elég jó rálátása lesz arra, hogy milyen a gondolkodásmódjára, mennyire kritikus és így tovább. Szerintem nem "nyalonc" egyszerűen ilyen. Vagy megjátssza magát, nem tudom (elvégre színész).
nycs71
gondolkodásmódjára = gondolkodásmódja

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.