Ha így oltunk, akkor a vírus terjedését segítjük, nem pedig gátoljuk. De ha létrejönnének körzeti oltópontok, akkor én is beállnék oltani

-mondta a Telexnek Kiss Csaba, a vakcinák beadását megtagadó erdőkertesi háziorvos.

Többször volt olyan, hogy a betegek lobogtatva hozták a kezükben a papírt, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztjük. Ráadásul két fogászati rendelővel közös váróhelyiségünk van

– mondta Kiss.

Megszólalt a megbüntetett orvos: szervezetlenül megy a dolog, a kormány lassítja az oltást, "emberkísérletben" nem veszek részt
Kép:Pixabay

Szerinte így fennállna a veszély, hogy az oltásra érkezők pont a rendelőben kapnák el a vírust.

És egészségügyi dolgozóként még én sem kaptam meg az oltást, fel sem ajánlották nekem egyébként

Legalább ekkora problémának tartja, hogy szerinte nincs jól megszervezve az oltási kampány.

Borzalmasan szervezetlenül megy a dolog, folyamatosan kapkodás van olyan rövid határidőkkel, amik a napi betegellátás mellett tarthatatlanok. Például fél négykor szólnak, hogy négykor adjunk le egy táblázatot. Ezek egyszerűen kivitelezhetetlenek

– mondta.

A kormány most tulajdonképpen lassítja az oltást, jobb lenne, ha körzeti oltópontokat hoznának létre. Olyan helyekre lenne szükség az oltásra, ahol nem történik napi betegellátás, hanem csak az oltással lehet foglalkozni. Tudom, hogy nem lehet nullára csökkenteni a megfertőződés kockázatát, de így legalább minimalizálni lehetne

– mondta.

Az, ha a Szijjártó Péter azt mondja, hogy szerinte lehet engedélyezni a keleti vakcinákat, az nekem nem releváns. Ennek ellenére egyetlen betegemet sem beszélem le róla, ha megkérdezi valaki a véleményemet, azt szoktam mondani, hogy ha ő személy szerint megbízik benne, akkor adassa be magának. De az én lelkiismeretem nem engedi, hogy részt vegyek ebben. Egy nőgyógyász is mondhatja, hogy nem végez terhességmegszakítást, mert a lelkiismerete nem engedi.

Szerinte a praxisába tartozó lakosok közül senki nem esik el az oltásoktól, állítása szerint Veresegyházon, a Misszió Egészségügyi Központban oltják a betegeit.

Kiss Csaba a 2018-as országgyűlési választáson az LMP jelöltjeként indult, az Origo ezért baloldali háziorvosként hivatkozott rá, de Kiss most azt mondta:

nekem az LMP-vel sem előtte, sem azóta semmiféle kapcsolatom nem volt, nincs is. Nem is voltam akkor sem tagja az LMP-nek. Én már 2018-ban elmondtam, hogy ha nyerek, ha nem, az LMP-be nem kívánok belépni. Ők egy támogató szervezetként álltak mögöttem, de én a saját utamat akarom járni. Rólam már Gyurcsány idején is azt mondták, hogy ellenzéki vagyok, meg a Fidesz idején is, és ez így is volt. Most viszont úgy látom, hogy nincs olyan ellenzéki oldal, ahová be lehetne állni”

– vezette le.

Kedd délután derült ki, hogy egymillió forintos egészségügyi bírságot szab ki a Pest Megyei Kormányhivatal az erdőkertesi orvos praxisára.

Ha őszintén kimondanám, amit gondolok, azt ki kellene sípolni, vagy ki kellene pontozni. Azt hiszem, ez egyértelműen politikai megrendelésre készült

– tette hozzá.

Kiss Csabáról Orbán Viktort is megkérdezték a Kossuth Rádió vasárnap reggeli miniszterelnöki interjújában. Orbán úgy fogalmazott,

egyszerre kell megküzdenünk a járvánnyal meg a baloldallal, és a baloldal meg nem a vakcina ellen küzd, hanem ellenünk

Beszélt arról is, hogy egy háziorvos látja, hogy ha kevesebb embert oltanak be, akkor többen halnak meg a vírus okozta betegségben, Orbán nem tudja, hogy egy háziorvos hogyan számol el a lelkiismeretével ennek tudatában.

Forrás:Telex
Címlapkép:Pixabay

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

voltmárjobbis
@3dwhite 20:43 : orbán a szél? Felállazad egy orvos az orbáni népírtással szemben, és őt ítélek el?
jesz
Első nekifutásra azt mondta, ha pénzbüntetést kap, akkor lehúzza a redőnyt.
Ma arra a kérdésre, hogy az egymilliós bírság miatt abbahagyja e abendelést, már nem mondta, hogy befejezi, inkább vár, mi lesz az ügyéből...azt nem mondta, hogy nem fizet.

Lehet, hogy megdumálták?
voltmárjobbis
@3dwhite 20:43 : orbán a szél? Felállazad egy orvos az orbáni népírtással szemben, és őt ítélek el?
tudode
De hát!
.
---- Orbán szerint Magyarország egy igazi laboratórium
nepszava.hu/1000178_orban-szerint-magyarorszag-egy-igazi-laboratorium
----------------------------
.
Szerencsés fickó!
.
Még a vírusnak sincs rá gusztusa!
Yoda69
orban, te csak azert nem tudsz elszamolni a lelkiismereteddel, mert neked olyan nincs.
kereső
A doktor úr- orvos! Tartja magát az esküjéhez: Ne árts!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.