Az oltás egyáltalán nem jelent védettséget, korai az április 19-ei nyitás.

Az április nyitás orosz rulett a tanárokkal és a diákokkal szemben a PDSZ elnöke szerint

Fotó: Pixabay

"A pedagógusok ugyan az utolsó pillanatban megkaphatták a soron kívüli oltást, sokan azonban még mindig nem kerültek sorra, noha regisztráltak”

– nyilatkozta a 168.hu-nak Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, aki szerint nagyon veszélyes mindenkire nézve, ha a kormány szándékának megfelelően április 19-én nyitásra kötelezik az intézményeket.

„Ez a 19-ei nyitás tulajdonképpen orosz rulett a tanárokkal, a diákokkal és az idén érettségizőkkel szemben. Mert az, hogy a pedagógusok megkapták az első oltást, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ők teljesen védettek lennének, és nem jelenti azt, hogy ők nem hordozhatják a vírust, tehát akár terjeszthetik a gyerekek körében. Ebben a hullámban pedig egyre több fiatalról hallani, hogy súlyos állapotba kerül”

– tette hozzá a szakszervezet elnöke.

Komjáthy Anna hivatkozott a március végén lezárult kutatásra is, amiből kiderült: tízből több mint hat oktatásban dolgozó fél attól, hogy elkapja a koronavírust, 84 százalék pedig nem látja biztosítottnak a biztonságos és egészséges munkavégzési feltételeket.

Azt reméljük, hogy ezek az eredmények elegendőek lesznek ahhoz, hogy az oktatási kormányzat elfogadja azt az álláspontot, hogy 19-én lehetetlen a nyitás.

- mondta a szervezet vezetője.

Elmondta azt is, hogy a tanárok nem akarnak dolgozni, hanem arról, hogy továbbra is digitális munkarendben akarnak tanítani, elkerülendő egy negyedik hullámot.

Forrás: 168.hu
Címlapkép: Pixabay

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok