Több társasházból is lopott a férfi, aki legtöbbször valamilyen ürüggyel jutott be a lakásokba, és ott elterelte a sértett figyelmét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint elfogtak egy tolvajt, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított a fővárosban.

Többszörös tolvajt fogott a rendőrség, keresik a károsultakat

Az ellopott tárcák

Fotó: police.hu/BRFK

Február 3-án "egy XI. kerületi társasház egyik lakásába közös költség rendezés ürügyén bement, és két havi befizetett csekkszelvény bemutatását kérte az ott lakótól. Mivel a sértett a kérést nem tudta teljesíteni, ezért a férfi pénz fizetésére szólította fel. A gyanúsított a sértett figyelmetlenségét kihasználva a lakásból 856.000 forintot lopott el.

A férfi ezt követően március 1-jén egy III. kerületi társasházba beázási kárfelmérésre hivatkozva jutott be, majd az ott lakótól közös költség befizetését igazoló csekkek bemutatását kérte. Míg a sértett elővette a kért csekkeket, a férfi a korábban meglátott 20.000 forintot magához vette és a lakásból távozott.

Április 8-án a gyanúsított egy VI. kerületi lakásnál jelent meg, ahol magát a lakóházban építési munkálatokat végző cég dolgozójának adta ki. A sértett figyelmét elterelte, majd táskájából pénztárcáját – a benne lévő pénzzel és bankkártyákkal együtt – ellopta" a rendőrségi közlemény szerint.

A BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitányság arra kéri a lakosságot, hogy akit hasonló módon megkárosítottak, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemi információval bír, az akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Forrás: police.hu/BRFK

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.