Érdekesen alakult a mai nap, az MNB egyelőre kivár, de határozott üzenetet küldött, mindez azonban nem erősítette tovább a forint árfolyamát. 

Amint üzent az MNB esett a BUX, nagyot gyengült a forint

Az OTP-részvények ára a kamatdöntő ülés után mutatott némi csökkenést, a Mol pedig egész nap esett. Kitért arra, hogy a jegybank nem változtatott a kamaton. Ugyanakkor jelezték, készek akár a következő kamatdöntéskor beavatkozásra, figyelik a folyamatokat. A Mol 20 forinttal, 0,88 százalékkal 2254 forintra csökkent, az OTP-részvények ára 135 forinttal, 0,86 százalékkal 15 475 forintra esett. A Richter-papírok árfolyama 280 forinttal, 3,38 százalékkal 8010 forintra gyengült.

A jegybank nem nyúlt az alapkamathoz, ugyanakkor az MNB szerint az infláció emelkedésével kapcsolatos kockázatok erősödtek, ami miatt készen áll a monetáris szigorításra. A Monetáris Tanács megerősítette Virág Barnabás múlt heti nyilatkozatát:

miszerint az árstabilitás biztosítása és az inflációs kockázatok csökkentése érdekében proaktív módon készen állnak a monetáris kondíciók szükséges mértékű szigorítására.

Hozzátették, hogy a júniusi inflációs jelentés lesz kiemelt fontosságú, tehát a következő ülésen várható bejelentés.

A dollárért reggel hét órakor 283,95 forintot, este viszont már 285,90 forintot kellett adni.

Az MNB üzenete ellenére a forint árfolyama jelentősen gyengült kedden. A reggeli órákban az euróval szemben még 347 forintnál is járt a keresztárfolyam, a késő délutáni órákban viszont már 350-hez közelített a kurzus. 

Forrás:MTI
Címlapkép:Pixabay

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Nem sokára, mint a lengyeleknél az új bankjegy, nálunk még aktuálisabbá válik a magyar 50-es, az 50 tányér rizs.
joemonster.org/mg/show/269431/lastup/Waluta_Nowego_Ladu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.