A K-Monitor a 444.hu kérésére kiadta az adatait, amelyekből kiderül, hogy az egyes magyar megyékben hogyan alakultak a halálozási arányok – írja a 24.hu.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
A 444.hu adatigénylése alapján adta ki a K-Monitor az adatait arra vonatkozóan, hogy a járvány kezdetétől március 4-ig terjedő időszakban mennyien haltak meg koronavírusban az ország különböző szegleteiben. Az összesítésben a harmadik hullám legdrámaibb heteinek számai nincsenek benne – teszi hozzá a 24.hu.
Az adatok összefésülése után, a 444.hu azt írja, hogy a járvány első két hullámában a szikszói járásban volt a legmagasabb a halálozási arány, közel 11 százalék. Az ottani fertőzöttek haltak meg legnagyobb eséllyel. A kapuvári járásban ugyanez a 2 százalékot sem érte el.
A lap szerint a tíz legmagasabb halálozási aránnyal rendelkező járásból három Borsod megyében, három Bács-Kiskunban található, egy-egy pedig Hevesben, Veszprémben, Fejérben és Békésben. A lista végén négy Pest megyei, három Győr-Moson-Sopron megyei járást találunk egy Hajdú-Bihar megyei, egy Veszprém megyei és egy Csongrád megyei mellett.
A 444 számításai szerint statisztikai összefüggés van a járások halálozási aránya és az ott élők jövedelmi helyzete között: ahol alacsonyabb az egy főre eső személyi jövedelemadóalap, ott akik elkapták, általában nagyobb eséllyel bele is haltak a fertőzésbe az első két hullámban.
Szar mind a kettő!
Pont narancsos lakájmédiát nem fogok olvasni!! Menj a lakájmédia felületekre okoskodni!