Brutális bűncselekmény történt Gödöllőn.

"Vitatkoztunk és belevágtam a nagykést a barátomba”

– ezzel a szavakkal hívta ki a rendőrséget a szeretője gödöllői házához a háromgyermekes édesanya.

Hetvenszer vágta bele a kést a szeretőjébe egy gödöllői családanya

Fotó: Pixabay

 R. Katalin 2010 óta élt házasságban, férjével három gyermeket neveltek. A nő tavaly januárban bevallotta a férjének, hogy a gyerekek keresztapja évek óta a szeretője, rendszeres szexuális viszonyt tartanak fent – nyilatkozta a Blikknek Papp-Balog Katalin százados, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozója. A Blikk a szomszédok elmondásából úgy értesült, a férj megbocsátotta felesége hűtlenségét, szerette őt és nem akart elválni.

Majd jövök – mondta Katalin a férjének tavaly március 31-én este, majd Attila házához indult. Az elkövető az aktus végén kikötözte az ágytámlához a hanyatt fekvő szeretője kezét, majd mintegy 70 késszúrással megölte.

Az elkövető két kést használt, azzal vitte véghez tettét. A szúrások több létfontosságú szervet értek, ezek közül több önmagában is halálos volt – tette hozzá Papp-Balog Katalin százados.

Forrás: Blikk.hu
Címlapkép: Pixabay

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Biztos akart lenni a dolgában. Ez egyébként egy igazi ""antimigráncs"". Itt a nő öli a férfit.
A férj helyében, ha kiszabadul (mert csak lelki okok miatt tette, plusz a három gyerek, na ez mind enyhítő körülmény lesz), akkor célszerűnek látszik, hogy ébren aludjon.
jesz
ha így tenne az a sok otthagyott, megerőszakolt, állatként bántalmazott nő, akiket a migráncs férfiak otthagytak, akkor szebb világ lenne...csakhát..
Yoda69
Es ez a szerető volt.
Akkor mit csinált volna a férjjel, vagy a gyerekekkel, ha pont akkor dobja le a gép a szíjat.
A no totál matt lehet, remélem örökre benntartja a gyogyósban.
vacsi
Mi az, hogy családanya?! Egy mocskos, dilis patkány! A férj helyében én is nagyon vigyáznék magamra! Ha ezt tette a szeretőjével...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.