A kormányváltás utáni tervek is előkerültek az Index hosszú interjújában, melyet a jobbik pártelnökével, Jakab Péterrel készítettek, aki az összefogott ellenzék egyik miniszterelnökjelölt-jelöltje. 

Egy utcafórumon adott interjút Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnökjelölt-jelöltje az Indexnek. A pártelnök szerint ha csak kicsivel is győz az ellenzék a 2022-es országgyűlési választáson, már akkor is el tudnak indulni azon az úton, hogy fel tudják számolni a Fidesz-féle "mélyállamot". 

Jakab Péter Polt Péterről: "Lecsukjuk, nem leváltjuk"

Fotó: Facebook/Jakab Péter

Jakab szerint lábbal lehet nyerni, ezért gyalogolja végig a választókörzeteket a fővárosban és vidéken a Jobbik, mert a Fidesz a teljes állami és önkormányzati struktúrát használja. Azt ugyanakkor nem árulta el, hogy hány jelöltjüknek gyűlt össze a szükséges 400 ajánlás az előválasztási induláshoz, szerinte inkább az a lényeg, hogy a választók eljönnek ezekre a gyűjtésekre beszélgetni.

Arra a kérdésre, hogy a háttéralkuk és a civilek visszaléptetése mennyire gyengítik az előválasztást, a pártelnök úgy felelt, hogy ők nagyon sok civilnek adtak befogadói nyilatkozatot, és szerinte az nem mutyizás, ha egy jobb jelölt érdekében más indulók visszalépnek. Szerinte ez utóbbi igazi hazafiság. Arra a kérdésre, hogy milyen érzés volt ezt például Gyurcsány Ferenccel leegyeztetni, úgy felelt, végre felnőttek módjára tudtak tárgyalni az ország sorsáról. 

A választók sokkal hamarabb lebontották ezeket a falakat, mint a politikusok. Akik a Kossuth téren DK-s, jobbikos, momentumos és MSZP-s zászlók alatt együtt tüntettek a rabszolgatörvény ellen, azt üzenték nekünk, ha ők képesek összefogni, akkor mi is nőjünk fel a feladathoz, és fogjunk össze

- mondta el.

A közös programról is szó esett (ezt a kozosalap.hu oldalon lehet elérni), annak az alapvetése az, hogy valódi rendszerváltásra van szükség, valamint szabadságra és jólétre, amit harminc éve ígértek be a rendszerváltó pártok. Jakab szerint ez többek között azt jelenti, hogy anyagilag és tudatilag is szabad középosztályt szeretnének felépíteni, amely a hatalomtól függetlenül is tud dönteni a sorsáról. A pártelnök úgy látja, ezek az ígéretek anno elinflálódtak az elmúlt 30 évben, így ő csak olyanokat tud ígérni, amit biztosan be is tud tartani. Úgy látja, végre el kell indulni a nyugati bérek, nyugdíjak és életszínvonal felé, közeledni kell újra a demokráciához, viszont azt, hogy ezt mikor fogják elérni, azt egyelőre nem tudja, ezért nem is ígérget felelőtlenül.  

Jakab Péter az interjúban elmondta, annyi energiát öltek bele már eddig is az előválasztásba hogy nem hajlandó azon gondolkodni, mi lesz, ha végül 2022-ben mégis kikap a választáson az összefogott ellenzék.

Ő úgy látja, ha nyernek, nem fog kelleni minden változtatáshoz kétharmad, egyszerű többséggel is vissza lehet fordtani azokat a káros folyamatokat, melyek a Fidesz uralma alatt indultak. 

Költségvetési eszközökkel is el tudunk majd érni megfelelő hatást, például fel tudjuk számolni azt a mélyállamot, amit kiépített a Fidesz. Ehhez nem kell kétharmados többség. Mindenki érezni fogja a törődést, aki részt vett a mélyállam kiépítésében, a hatalom központosításában, aki még a fideszes alaptörvénnyel is szembement, amikor a hatalom kizárólagosságára törekedett. Nekik szembe kell majd nézniük a jogkövetkezményekkel. Meg szokták tőlem kérdezni azt is, hogy „Mi lesz Polt Péterrel? Kilenc évre szól a mandátuma! Hogy fogjuk leváltani?” Azt szoktam válaszolni: „Sehogy! Lecsukjuk! Nem leváltjuk!”

- felelte az egyik kérdésre, és azt is hozzátette, ezt egy antikorrupciós ügyészség fogja végrehajtani, de az Európai Ügyészséghez is csatlakozni fog az ország. Mindezt szigorúan jogállami eszközökkel kívánják végrehajtani. Ha viszont kétharmados többséget érnek el, akkor Jakab szerint sokkal egyszerűbb lesz a normális kerékvágásba való visszatérés. 

A közös miniszterelnök szerepéről a következőket nyilatkozta:

A közös miniszterelnök-jelölt kötött pályán fog mozogni, hiszen nem nagyon térhet el a közös kormányprogramtól, amit a hat párt konszenzussal fogad el. Akkor születik majd meg valamiről a döntés, amikor arra mind a hat párt rá tudja mondani az igent. Ha csak egy is nem ért ezzel egyet, akkor a majdani közös miniszterelnöknek nem lesz meg a kormánytöbbsége. Tehát a konszenzusos döntéshozatalra építve csak olyan politikát folytathat a miniszterelnök, amiben a hat párt egyet tud érteni. Nyilván lehet annyi mozgástere, hogy súlyozhat majd, mit tekint fontosabbnak, mivel kezdené a közös program megvalósítását, mi az, amit a sor végére tenne. De mivel itt nagyon sok párhuzamos lépést kell egyszerre megindítani, ez nem okozhat gondot. Meg szokták kérdezni, mi lenne az első lépés, amit megtennék, erre az a válaszom, hogy az, ami nem kerül pénzbe. Például, hogy azonnal csatlakozzunk az uniós ügyészséghez, és hogy kezdjük el az elszámoltatást. Ezekhez csak akarat kell, és az meg is van.

A pártelnök hozzátette, fontos, hogy a közös miniszterelnök integratív személy legyen, és arra is kitért, hogy nem lehet olyan, mint most, hogy nem merik az emberek elmondani a miniszterelnök előtt, ha valamivel baj van. 

Az interjú további részében a Gyurcsány Ferenc esetleges elszámoltatása, a 2006-os rendőrattak, a tönkrevert egészségügy, a korrupció milyensége, Paks 2, a Fudan egyetem is előkerült. De az is felmerült, hogy a szeptember közepén az országba látogató Ferenc pápánál fog Orbán Viktor gyónni. 

Forrás: index.hu

Címlapkép: Facebook/Jakab Péter

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bence
@Aki Én: ! Ne is foglalkozz vele ! Ő is orbánból él !
Aki Én
@bence: ...lehet, habár nem hiszem. Egyszerűen egy önmagát túlértékelő ostoba ember.
verőce21
Jó olvasni ezeket a kívánságokat, mert olyan időtlenek…
Málna
@Aki Én: Én nem beszéltem semmit, te kezdtél egy kérdéssel, amire illendőségből válaszoltam...Éppen te vagy az, aki össze-vissza beszél.
Málna
@bence: A saját magam ura vagyok, munkából élek. Ennek semmi köze Orbánhoz. Nehéz ezt feldolgozni, ugye?:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.