Az elsőfokú ítéletnél két évvel súlyosabb, tíz év börtönbüntetést kapott jogerősen befolyással való üzérkedésért a DK volt politikusa, aki a párt egyik megyei vezetőségének is tagja volt.

Súlyosították az ítéletét az ál-TEK-esekkel korrupciós tárgyalásokra érkező volt DK-s politikusnak

Fotó: pixabay.com

A Pécsi Ítélőtábla keddi ítélete szerint Kőrös Gusztávot a börtönbüntetés mellett tíz évre a közügyektől is eltiltották – írta a Telex által idézett Magyar Nemzet. Az ítéletről a bíróság is beszámolt.

Kőrös az ítélet szerint bűnszervezetben működve azt a látszatot keltette, hogy magas rangú minisztériumi tisztviselő, aki vesztegetési pénzek ellenében kedvezően tudja befolyásolni a tenderek elbírálását. Ennek ígéretével összesen 168 millió forintot csalt ki több vállalkozótól. Négyük ellen szintén vádat emeltek. Kőrösin kívül 13 társa is bíróság elé állt.

A tárgyalásokra a Terrorelhárító Központéhoz (TEK) hasonló formaruhákban, valódinak látszó, airsoft fegyverekkel felszerelt emberekkel körülvéve érkezett, hivatalosnak tűnő autóval

– a TEK-nek látszó csoportot végül maga a TEK emberei számolták fel 2017-ben. Kőrös ellen 2018-ban emeltek vádat.

Kőrösi tavaly első fokon 8 évet kapott, ezt az ítéletet írta felül a Pécsi Ítélőtábla, elfogadva az ügyészség fellebbezését.

Forrás: telex.hu

Címlapkép: pixabay.com

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Bástya Béla Elvtárs
Jelölni kéne miniszterelnöknek! Nem az előválasztáson, az igazin!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
Ha ennyi jár az ál-TEKért, mit kap aki az igazival parádézik?
Bástya Béla Elvtárs
Jelölni kéne miniszterelnöknek! Nem az előválasztáson, az igazin!!!
csak úgy....
most boldog lehet a boldog,lesz egy politikus cellatársa.
Toller Béla
Ebben nem az a lényeg, hogy DK-s volt, a hókarú Nauszikaá ...hanem, hogy egy elvetemült, aljas, égetni való bűnöző !
kereső
Körösi 2013 óta nem dk tag( az mszp-s bajai videó miatt léptették ki), az elkövetett bűncselekmény meg 2017! akkor mi a lófütty köze van ehhez a dk-nak? Azért mert a HVG igy irta meg? Tényleg, a Pécsi Itélőtábla itéletében szerepel, hogy Dk-s volt 8 évvel ezelőtt? Vagy csak simán egy bűnözőről van szó.
ómió
Pedig ő aztán "igazán jó efftárs"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.