Emberkereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy enyingi pár ellen a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, mert két év leforgása alatt több férfit rabszolgaként tartottak – közölték szombaton a police.hu-n.

Több férfit tartott rabszolgaként egy enyingi párFotó: illusztráció, MTI/Czeglédi Zsolt

A Fejér megyei rendőrök pénteken fogták el a gyanúsítottakat: az 58 éves férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, míg 56 éves élettársa szabadlábon védekezhet. A sértetteket biztonságba helyezték – írja az MTI.

A gyanúsítottak az áldozatokat kényszermunkára fogták:

több mint egy tucat lovat kellett tisztítaniuk, háziállatokat etetniük, egyéb ház körüli munkát végezniük napi 14-16 órában, cserében napi egyszer kaptak enni, főként kenyeret virslivel vagy kevés májkrémmel, néha olajos kenyeret, ezért mindig éhesek maradtak és egyre soványabbak lettek. Több sértett egy tíz éve leégett, tető és fűtés nélküli házrészben lakott, míg társuk egy utcán álló, szintén fűtetlen mikrobuszban élt. De volt olyan időszak, amikor mindannyian az istállóban aludtak, ahol a lovak közelsége melegítette őket.

Egyikőjük telefonját és személyi okmányait is elvették az elkövetők, a bántalmazások során több fogát kiütötték, orrát eltörték. A kizsákmányolók rendszeresen megfenyegették áldozataikat, kijelentéseikkel emberi méltóságukban alázták meg őket.

A rendőrök vizsgálják, hogy a gyanúsítottak összefüggésbe hozhatók-e további hasonló bűncselekmények elkövetésével.

Forrás: MTI, police.hu
Fotó: illusztráció, MTI/Czeglédi Zsolt

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Horizont...ezek biztos koszos cigányok!
Shikari
Rabszolgatartás, uzsorázás, öregezés tipikus cigánybűnöző bűncselekmény, mert fehér ember ilyet nem tesz Magyarországon!
tudode
Ahhoz képest gyermekcsínynek tűnik, hogy az egeduralkodó, un. rabszolgatörvénnyel az egész ország nehezen dolgozó eü., közmunkás, mindenféle, az mindennapi életben elvégzett munkájával járul hozzá ahhoz, hogy az egyeduralkodó diktaTŰRÁJÁBAN kispekulált rabszolga törvényének körülményeivel együtt törvényerőre emelkedhetett a pacás, un. nyima köztársasági elnöki cafranggal, a Sándor palota első pártkatonájaként:
.
Mivel a rabszolgatörvény-javaslat szavazásához képest a Nemzeti Cirkuszhoz képest kabaré volt 218.12.18-án az Ország Imaházában a győzelmi kényszerével az egydeuralkodó, un. helytállása
.
Többek között:
.
----- 2018. 12. 12. Tordai Bence élő a Parlamentből - a rabszolgatörvény szavazásán
www.youtube.com/watch?v=waUmeFwPL_s&t=5940s
------------------.
.
Majd a pártkatonák közül:
.
--- Kósa stroboszkópozott, Rogán papírt lóbált, Áder kivonult
www.youtube.com/watch?v=0LA9o0Z5HBg&t=416s
----------------
.
Az sem semmi, hogy sem a meglépett, un. köztársasági elnök rabszolgatörvényjavaslata ellen tiltakozók őfélesége mértéke szerint klubdélután tartottak, az Ország Imaházá előtt, kifejezve tiltakozássukat a ki tudja melyik évszázadban elfogadható rabszolgatörvény hallatva hangjukat a XX. SZÁZADVÉG-én, amely őfélesége egyik fülén be-, a másikon ki, mintha nem is tudva arról, hogy rossz útra téved, magával rántva az egész országot a leejtőjén, ahol nincs megállás!
.
2018. 12. 16. Tordai Bence élő adásban volt. Rabszolgatörvény: felvonulók mondják.
www.youtube.com/watch?v=5vF2oOq_8SU
-------------------------
..
Ennyi a törvényesített rabszolgaságról, miközben a közmelósok azért végeznek közmelót, hogy ne érjenek rá lopni!
.
---- Lázár: Közmunka mellett nincs idejük lopni az embereknek
hirtv.hu/ahirtvhirei_adattar/lazar-kozmunka-mellett-nincs-idejuk-lopni-az-embereknek-2443748
------------
.
Ilyen klassz lehet kishazánkat gúzsbakötő erős kezű kúrmány!

.

.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.