Gyurcsány Ferenc nemrég a reptérről posztolt egy fotót közösségi oldalán, amelyben édes nosztalgiával gondol vissza gyerekkorára. 

A mellékelt fotóból, illetve a hozzá mellékelt írásból kiderül, hogy kisfiával utazik egyelőre ismeretlen helyszínre, és ez bizony elgondolkodtatta a DK politikusát. 

Majdnem harminc éves voltam, amikor először utaztam repülővel. Valami légcsavaros csodával Varsóba. Nekem tényleg csoda volt.

Majd kitér szüleire is: 

Anyám, nagyjából harminc évvel idősebben Pápától alig ötven kilométerre lévő Győrt gondolta a világ közepének. Pest meg elérhetetlen volt.

A gondolatmenet egészen az új generációig ível:

Marci pár hónaposan repült először. Aztán mostanra úgy mozog Európában, mint mi annak idején a 6-os villamossal, vagy a Volánnál be Debrecenig.

Ma is indulunk.

Kiskölyök. Természetes módon elfekszik a repülőtér várójában. Neki ez nem ügy. Nekem ünnep volt akkoriban a repülés.

Minden gond és baj mellett jobb lett a világ. Persze tudom, hogy nekem, neki sokkal könyebb dolga van. Másnak nem ilyen problémái vannak.

De ettől meg a világ akkor is jobb lett, ha az ellenkezőjét akarják sokan elhitetni.

Egyébként meg milyen fegyelmezetlen ez a kölök!:))

De vajon hova és mi célból utazhatnak ilyen vészterhes időkben?

Forrás: Facebook

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Hogy az évenkénti bérmálkozásokról már szót se ejtsünk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.