130,1 milliárd forintos költségvetéssel számolhat 2022-ben a közmédiát működtető Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a költségvetési bizottság hétfőn benyújtott javaslata szerint – számol be róla az mfor.

6487 évnyi minimálbérrel fut neki a választásnak a közmédia – növekedett a keret

Ez éppen 12,4 milliárd forinttal haladja meg a 2021-es köztévés büdzsét, pedig már a 117,7 milliárd forint is rekord volt.

Az Országgyűlés az Alap 2022. évi költségvetésének kiadási főösszegét 130 141,3 millió Ft-ban, azaz egyszázharmincmilliárdegyszáznegyvenegymillió-háromszázezerforintban

- hagyja jóvá.

Amúgy a költségvetési bizottság elnöke a DK-s Varju László, de természetesen a fideszes képviselők vannak többségben. Papíron így is az ellenzéki képviselő a törvényjavaslat benyújtója, pedig szeptember 28-i hír, hogy felfüggesztett szabadságvesztést kért az ügyészség a DK politikusára az MTVA-nál 2018 decemberében történt lökdösődés miatt.

Hogy mire fogja költeni a 130 milliárd forintot a közmédia a 2022-es választás évében, az egyelőre rejtély, mindenestre már eddig is gondok adódtak a túl sok pénz elköltésével.

Az MTVA 2020 negyedik negyedéves eredménykimutatása szerint ugyanis 2020-ban 20,5 milliárd forint adózott eredménnyel zárt a közmédia büdzséje. És idén is túl sok a pénz, a 2021 első féléves kimutatás szerint 10,1 milliárd forintos többletnél tartottak:

kaptak a költségvetésből 56 milliárd forintot, de csak 46 milliárdot költöttek el..

Az NMHH esetében pedig váratlanul lemondott Karas Mónika elnök, így a Fidesz még a 2022-es választás előtt megválaszthatja utódját, aki 9 évig maradhat a tisztségben.

Forrás: mfor

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Németh István
Én a 6487 évnyi számmal vitatkoznék, inkább vallom a 8642 évit! Ez legalább páros szám!
DE és mind ez mellett mindenképpen elrendelném a félóránkénti, félórás reklámot! Ez minima kijár nekik, mert ugye szegénykék, azt sem tudják mit, miért kapnak olyan keveset, néha "szocskát"!
ómió
@Dr.Doktorovics trinitron dr.: Még minimálnyugdíjban se voltatok képesek kiszámolni? Úgy sokkal többre jönne ki! Mi ez az "efftársi trehányság"?
inhuman
Ki az a Juhász Péter?

Ki a faszt érdekel, hogy mi van Juhász Péterrel?

Ha polgárháború lesz, simán kinyírom Juhász Pétert (is) és utána nem érzek semmit.
inhuman
Bocsánat! (jobb utólag bocsánatot kérni, mint előtte engedélyt)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.