"Kétmillió magyar él penészes, vizes falak közt" - idézte fel keddi online sajtótájékoztatóján Hiszékeny Dezső és Szabó Sándor, az MSZP két parlamenti képviselője az Európai Unió hivatalának hétfőn kiadott jelentését, ezzel is érzékeltetve témájuk, a lakhatási válság mértékét. Az unió hivatalának jelentése szerint Magyarországon kimagasló a lakhatási szegénység, hárommillió embert érint. Szabó szerint további probléma a lakhatási egyenlőtlenség is, amiért a kormány elsősorban a felső középosztály és a leggazdagabb ingatlanszerzését támogató otthonteremtési politikáját is hibáztatta. Azzal, hogy újabb és újabb támogatott hitelprogramokkal pénzt zúdítanak a piacra, a 2010-20 közti évtizedben kilencven százalékkal nőttek, és ezt követték a lakbérek is. „Ezen a helyzeten az sem segít, hogy a 18 és 34 év közötti fiatalok hatvan százaléka otthon kell, hogy lakjon a szüleivel, hiszen nem tudja mind felvenni a CSOK-ot.” – mondta Szabó.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Lazán ide tartozik, hogy időnként hallom politikustól vagy gazdasági szakembertől, hogy valami számukra érthetetlen okból a magyarok ragaszkodnak hozzá, hogy saját tulajdonú lakásuk legyen.
Én nem értem ezeket, hogy hol élnek? Az emberek nagy része számára az egyetlen biztos pont a lakás. Ha elvesztik az állásukat mondjuk baleset miatt és lerokkannak, akkor nem fogják tudni fizetni a havi 50,100,150 ezres albérleteket. Akinek nincs saját lakása könnyen számolhat azzal, hogy hajléktalan lesz. És ez azért alakult ki bennük, mert nem bíznak az állam védőhálójában és minden okkal teszik ezt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.