Az egyesült ellenzék közös kormányfőjelöltje a Telexnek megerősítette: tudni véli, hogy valóban kijön három kormánytagot érintő információ, amely szerinte azért fontos, mert megmutatja, hogy a Fidesz álságos politikát folytat.

Három fideszes miniszter meleg kapcsolata derülhet ki – hamarosan robban a botrány Márki-Zay szerint
Kép: Facebook/Márki-Zay

A kormányban most három meleg miniszternek a botrányát készíti elő egy blog

– mondta Márki-Zay Péter a Somogy megyei Csurgón, ahol a jobbikos Andor Balázs mellett kampányolt.

A kormány melegellenes gyűlölet kampányt folytat, összemossa a homoszexuálitást a pedofíliával az a kormány, amelyiknek több meleg tagja is van.

- tette hozzá, és elárulta azt is, hogy tudomása van konkrét nevekről, többről is, de ezeket nyilvánosan nem közölheti.

Márki-Zay korábban is szólt már a Fidesz körében lévő melegek és a melegellenes gyűlöletkampány közötti ellentmondásról, volt, hogy ezt névvel is megtette, sejtetve, hogy Orbán Viktor fiának szexuális orientációja sem feltétlenül illeszkedik abba, amit a kormány hirdet, és amelynek nevében indulatokat szít a mássággal szemben.

Forrás: telex

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.