Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság pénteken egy Bács-Kiskun megyei háziorvos letartóztatását, aki a gyanú szerint pénzt fogadott el azért, hogy a koronavírus elleni védőoltás beadása nélkül igazolja betegei védettségét – közölte a megyei főügyész pénteken az MTI-vel.

A vakcina beadását hamisan igazoló háziorvost tartóztattak le Bács-Kiskun megyében
Fotó: Pixabay

Gyugyi Csilla tájékoztatása szerint a letartóztatás elrendelésére

a szökés, az elrejtőzés, a bűnismétlés és a bizonyítás nehezítésének veszélye miatt volt szükség.

A közlemény szerint

az orvos ellen többrendbeli vesztegetés elfogadása, valamint védettségi igazolvánnyal való visszaélés miatt indult büntetőeljárás.

Azt írták,

a háziorvos az idén februárban a rendelőjében rendszeresen pénzt fogadott el azért, hogy a COVID-19 vakcina tényleges beadása nélkül igazolja az oltás felvételét. A háziorvos – asszisztense közreműködésével – valótlanul rögzítette az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) információs rendszerében az oltások beadását.

A nyomozási bíró az ügyészi indítvánnyal egyetértve egy hónapra elrendelte a háziorvos letartóztatását.

A döntés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezett az ellen, az ügyben a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Forrás: MTI
Címlapkép: Pixabay

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
úgyis olyan jól áll az eü...kormányváltás után,ügyészségen,bíróságon nagytakarítás.../ bezzeg völner szabadlábon,igaz polttetű?.../

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.