A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) adománygyűjtő "bulit" tart a nemzeti ünnepen, kedden a Nyugati pályaudvarnál.

A Kétfarkú Kutya Párt adománygyűjtő bulit tart kedden a Nyugatinál politizálás helyett

Fotó: Facebook

Közösségi oldalukon közzétett felhívásukban azt írták: nem lehet méltóbb módon ünnepelni március 15-ét, mint egy adományokat fogadó bulival, ahol zenészek kísérik muzsikával a munkát a menekültek megsegítésére létesített sátrukban.

A szervezők "pakoljunk és táncoljunk egyet, mert ez Petőfinek is tetszene" szlogennel várják a résztvevőket a délutáni rendezvényen, amelyre több fellépőt várnak.

Az MKKP emlékeztetett: a Nyugatinál hetek óta 0-24 órában működik az MKKP Help sátra, és néhány napja a Keleti pályaudvarnál is jelen vannak. Honlapjukon folyamatosan várják a felajánlásokat az Ukrajnából menekülőknek, elsősorban plédeket, matracokat, tartós élelmiszereket, orvosi segédeszközöket, így fájdalom- és köhögéscsillapítókat, valamint tisztálkodó- és takarítószereket is.

A párt azt is megemlítette felhívásában, hogy eddig csaknem ezren jelentkeztek náluk ügyeletesnek, autós segítőnek, fordítónak vagy szállásadónak. Úgy fogalmaztak: "Nagyon klasszak vagytok! Simán kiszabadítjuk Táncsicsot!"

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.