Szerdán még 21 fok is lehet, de délutántól egyre több helyen lehet kisebb eső vagy zápor. Éjjel is eshet, ami csütörtökön is kitart majd több helyen, és a hőmérséklet is hűlni fog kicsit.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szerdán a magasszintű felhőzet határozottabban majd csak a délután folyamán vastagszik meg délnyugat felől, addig hosszabb-rövidebb idejű szűrt napsütés várható. Késő délutántól, estétől megnő a csapadékhajlam, kisebb eső, zápor egyre nagyobb eséllyel alakulhat ki. A délnyugati szelet napközben sokfelé élénk, főként északnyugaton erős lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul. Késő estére 10 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szerda délutántól már eshet, csütörtökön csökken kissé a hőmérséklet

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Szerda éjjel többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Kezdetben szórványosan, majd az éjszaka második felétől délnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor. A déli, délnyugati szél időnként megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 11 fok között alakul.

Csütörtökön túlnyomóan borult lesz az ég, több hullámban valószínű eső, zápor. Országszerte várható csapadék, nagy területen van esély kiadós mennyiségre, Zala, Somogy és Baranya megyékre a meteorológiai szolgálat elsőfokú figyelmeztető előrejelzést adott ki, ezeken a területeken 24 óra alatt 20 milliméternél is több csapadék hullhat. A kezdetben déli, délkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten északira fordul és arrafelé erős lökések is lehetnek. Délutánra általában 10 és 15 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de a Dél-Alföldön kicsit magasabb is lehet a csúcsérték.

Forrás: met.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
a felvezetőt olvasva, fingja sincs a meteorológiának, mi, mikor, és hol is lesz bármi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.