Viharos széllel és zivatarokkal markáns hidegfront érkezik szombaton.

Viharral csap le ránk egy markáns hidegfront, kiadták a veszélyjelzést
Fotó: MTI/Varga György

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzésében azt írta: este az Alpokalján és Zalában a déli szél viharossá fokozódhat.

Szombaton délelőtt markáns hidegfront érkezik, amelyet nagy területen – leginkább a Dunántúlon, a Duna-Tisza közén és Zemplén, Szabolcs térségében – 70-80 kilométer/óra körüli legerősebb széllökések kísérhetnek. A magasabban fekvő területeken, illetve a front mentén kialakuló intenzívebb záporok, esetleg zivatarok környezetében 85-90 kilométer/óra feletti széllökések is előfordulhatnak.

A viharos szél veszélye miatt Hajdú-Bihar és Békés megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki szombatra. Estére a legtöbb helyen veszít erejéből a szél.

Kiemelték továbbá, hogy délelőtt főként a dél-dunántúli, déli tájakon, majd délután északkeleten zivatarokra is készülni kell.

Zivatarveszély miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Zala megyére adtak ki szintén elsőfokú figyelmeztetést.

Az előrejelzés szerint szombat hajnalban plusz 7 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. A maximumhőmérséklet 12 és 21 fok között várható, délkeleten lesz a melegebb, északnyugaton a hűvösebb idő. Vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet 0 plusz 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben kevéssel fagypont alatti értékeket is mérhetnek. A csúcsértékek 11 és 16 fok között várhatók.

A jövő hét elején többfelé hajnali fagyok is várhatók.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.