Koris Edinát nagyon veszélyes támadás érte. 

Mint a Bors cikkéből kiderült, egy gyermekeit féltő anyaállat kergette meg a kutyáját sétáltató, háromszoros Európa-bajnok kutyás terepfutót egy Érd-környéki erdőben. 

Vaddisznó támadt a magyar Európa-bajnokra egy Érd melletti erdőben

Fotó: MTVA/Bizományosi: Farkas Melinda

A magyar sportolónő a szokásos edzőkörútján vett részt, amikor rátámadt egy vaddisznó. 

Én megtorpantam, így arra sem volt időm, hogy a zsebemből elővegyem a telefonomat, hogy az állatoknak hangosan lejátsszak egy AC/DC-dalt, amivel elriaszthattam volna azokat. A kutyák ebben az időszakban különösen ki vannak szolgáltatva az amúgy növényevő vaddisznóknak, mert utóbbiak tudjuk, hogy erősebbek. A nőstény disznónak valószínűleg kicsinyei voltak, és veszélyeztetve érezte a családját

– mondta a Borsnak a sportoló.

"Az egész néhány percig tartott, de mély nyomott hagyott bennem. Szerencsére sérülés nélkül úsztuk meg az esetet, és bevallom, a kedvencemet egy kicsit magamnál is jobban féltettem. Képes lett volna minket felborítani, akkor pedig komoly sérüléseket okozhatott volna. Félelmetes volt a vaddisznóval farkasszemet nézni. Végül sikerült magunktól mintegy 100 méteres távolságra riasztani, de utána 300 méteren keresztül követett bennünket"

– emlékezett vissza a terepfutó.

"Még sosem vert olyan gyorsan a szívem, mint akkor"

– fejezte be Edina.

Forrás: borsonline.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.