Az egyik ilyen pont lehet, hogy az afganisztáni menekülés után nyilván maradt némi raktárkészlete az USA-nak, amit érdeke lehetett elhelyezni valahol. Decemberben Biden keresztülvitte, hogy fegyvert adjanak el Ukrajnának. A hírek szerint januárban azok első adagja meg is érkezett. Az orosz vezetés már ekkor jelezte, hogy a minszki megállapodás betartását szorgalmaznák, illetve Ukrajna felfegyverzését „úgy tekintik, mint korlátozás nélküli felhatalmazást a Donyeck-medencei katonai művelet végrehajtására”. Még kap Európa orosz energiahordozókat. De arra az esetre, ha ez változna, biztosan lesz jelentkező, aki el akarja majd adni a sajátját. Itt sem zárnám ki az USA-t, aki a drága, és tudj’ Isten milyen minőségű cseppfolyós izéjét szívesen eladná másnak is. Természetesen a másik, de a harmadik oldalon sem szentek ülnek. Azt azonban senki nem cáfolta, hogy 2014 óta Oroszország nem indított mostanáig nyugati offenzívát Bár Oroszország kétségtelenül pártolta korábban is a keleti...
Oroszország Nyugatnak indult - Cui prodest scelus, is fecit
Forrás:
endresy.blogspot.com
Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Katasztrofális körülményekről panaszkodnak az úszók
- Elázott zenészek, menekülő nézők, megalázott sportolók az olimpia nyitóünnepségén
- Lady Gagát még megvárta az eső a párizsi olimpia megnyitóján, utána viszont elkezdett szakadni, de ez senki kedvét nem tudta elvenni
- Fotón mutatjuk, mit okozott a párizsi légtérzár az olimpiai megnyitó alatt
![Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/lazar-janos-mti-mathe-zoltan.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:48
Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban
![Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/benzinar-02.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:30
Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk
![Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/semjen-zsolt-mti-veres-nandor.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 20:59
Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"
További ajánlatok
![Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/letartoztatas-rf.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 16:57
Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján
![Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/nav.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 14:14
Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök
![„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/vvfanni.jpg)
Szórakozás
- 2024. July 26., 08:43
„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás