Hétfőn Budapestre látogatott Ursula von der Leyen, aki ezt követően előrelépésről beszélt.

Orbán Viktor megenyhült Brüsszel felé? Ez történt!

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen az Orbán Viktor magyar kormányfővel folytatott tárgyalások során elért „előrelépésről” beszélt. A téma az uniós szankciók újabb köre volt, vagyis az orosz olajembargó is terítékre került, amelytől eddig Orbán Viktor és kormánya teljesen elzárkózott.

Az Mfor.hu cikke szerint Szijjártó Péter is elismerte, hogy némi előrehaladást, egy kicsi előrelépést sikerült elérni az Oroszország elleni újabb szankciós csomaggal kapcsolatban az Európai Bizottság elnökével Budapesten folytatott hétfői tanácskozáson.

Hozzátette azt is, hogy a mostani szankciós csomag hatályba lépése viszont lerombolná Magyarország energiabiztonságát, hiszen ebben az esetben lehetetlen volna beszerezni a magyar gazdaság működtetéséhez szükséges kőolajat. Nyilatkozatában Szijjártó Péter – sőt Kovács Zoltán is – visszhangozta Orbán Viktor pénteki szófordulatát, mely szerint a Bizottság mostani javaslata felér egy a "magyar gazdaságra ledobott atombombával".

Forrás: mfor.hu

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
A világban még számos helyről lehet olajat beszerezni. Miért ragaszkodnak a maffiózók az orosz olajhoz?
Talán csak nem azért, mert így hatalmast tudnak lopni a világpiachoz képest olcsón beszerzett és finomítás után világpiaci áron eladott olaj után.
A lopás mindenek előtt!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
@Namely: 14.31
"A finomítók az orosz olajra vannak állítva, amiket kb 1 év alatt lehet átállítani."
Én Holoda Attilától azt hallottam egy műsorban, hogy amit most az oroszoktól veszünk, azt ki lehet keverni, össze lehet állítani hasonló összetételű olajat, amit aztán Százhalombatta ugyanúgy tud kezelni. Ehhez nem kell egy év!

" Az uráli olaj sokkal olcsóbb, mint a fentiek, ezért nem ártana észrevenni, hogy ez azért neked is elég jó. "
Ezt nem lehet tudni, hiszen hadititok a MOL gazdálkodása ugyanúgy, mint ahogy a gáz beszerzési árát sem lehet tudni. Így ahogy írtam: a MOL gazdálkodását gyakorlatilag a maffián kívül senki független nem ellenőrzi. Nem tudni, hogy az extra profit hová szivárog.

Az meg, hogy még csak papíron sem létezik "B" terv az orosz olajon és gázon kívül, a maffia kormányunk amatőrizmusát mutatja.
Namely
@Béla333: "Én Holoda Attilától azt hallottam egy műsorban, hogy amit most az oroszoktól veszünk, azt ki lehet keverni, össze lehet állítani hasonló összetételű olajat, amit aztán Százhalombatta ugyanúgy tud kezelni. Ehhez nem kell egy év!"
Ez tényleg nagyon életszerű. :D
Ahelyett, hogy olcsóbban vennénk, inkább vegyünk sokfélét, és keverjük ki belőlük.
De, ahogyan fent kérdeztem, honnan, hogyan jön, és mennyiért.
"Ezt nem lehet tudni, hiszen hadititok a MOL gazdálkodása ugyanúgy, mint ahogy a gáz beszerzési árát sem lehet tudni."
Súgok neked: mintegy 30 dolcsival olcsóbb.
"Az meg, hogy még csak papíron sem létezik "B" terv az orosz olajon és gázon kívül, a maffia kormányunk amatőrizmusát mutatja. "
Az igaz, hogy diverzifikálni kellett volna, de mondj nekem egy országot, amelyiknek, ha azt mondod, hogy mostantól ne vegyél onnan olajat, ahonnan eddig, csak annyit mond, hogy "ok, miért ne".
Kik azok, akik az embargó mellett vannak?
AKIK MÁSHONNAN SZERZIK BE.
Hát úgy könnyű nagylegénynek lenni. :D
Azért megnézném pl a hollandokat, ha azt mondanánk mi, hogy tudod mit, ne vegyél olajat az öböl országaitól. :D és a britektől se.
Namely
@Béla333: amúgy külön tetszik, hogy a Kormány iránti haragod okán mondod, hogy cseréljünk, de megnézném az arcodat, amikor leállna az ország és lenne egy 20%-os GDP zuhanás egész Európában.
Béla333
@Namely: 15.05
Nem akarok vitázni veled, de "mondj nekem egy országot, amelyiknek, ha azt mondod, hogy mostantól ne vegyél onnan olajat, ahonnan eddig, csak annyit mond, hogy "ok, miért ne".
Pl. a Lengyelek
Azért azt tisztázzuk: ez a mostani helyzet egy kényszerhelyzet. Tehát most nem az a lényeg, hogy megtaláljuk, hogy melyik beszerzési forrás miért nem jó, hanem hogy hogyan tudjuk máshonnan megoldani a beszerzést.
Biztos vagyok benne, hogy az Unió a felmerülő többlet költségekre biztosít forrást.
Tehát szerintem szándék kérdése az egész!
Namely
@Béla333: A lengyelek esetében csak az OROSZ forrást lehet leépíteni, nem pedig a fő beszerzési forrást. Az nem ugyanaz. Ők leépítették azt korábban, mert gyűlölik az oroszokat. Mi nem.
"Azért azt tisztázzuk: ez a mostani helyzet egy kényszerhelyzet."
Mármint micsoda? Az, hogy le kell építeni az orosz olajat, vagy az, hogy nekünk ekkor a kitettségünk? Ha az előbbi, akkor ez nem igaz, mert nem kell leépíteni az orosz olajat, viszont hosszú távon törekedni kell a diverzifikációra.
"Tehát most nem az a lényeg, hogy megtaláljuk, hogy melyik beszerzési forrás miért nem jó, hanem hogy hogyan tudjuk máshonnan megoldani a beszerzést."
Annyira jól hangzik, de ismétlem, papíron sem működik. Ez kb olyan, mint a komcsi tervgazdálkodás. A valóság azonban pofán fog csapni, ahogyan a németeket is.
"Biztos vagyok benne, hogy az Unió a felmerülő többlet költségekre biztosít forrást."
Kitörölheted vele, ha a német gazdaság megroppanása miatt az Unió is tönkremegy. Mert nem lesz mivel fizetni (ha egyáltalán akarnának).
"Tehát szerintem szándék kérdése az egész! "
"kimondtuk a jelszót, hogy legyen magyar narancs, és lett magyar narancs" by Virág elvtárs a Tanú-ban. Tehát lehet itt vágyálmokat kergetni, de a valóság majd megmutatja, hogy az nem így működik.

UI: szerintem is diverzifikálni kellene, de nem 1.5 év alatt. Ahhoz kb 5-10 év kell.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.