A hétvégi időjárást nem fogjuk megköszönni.

Ennyi volt a nyár: 5 megyére figyelmeztetést adtak ki zivatar miattMTI/Balázs Attila

A met.hu információi szerint szombaton az ország nagy részén erősen felhős idő várható, de az északi területeken kevesebb lesz a felhő, ott a nap is kisüt. Dél felé haladva növekszik az eső, zápor esélye, a legtöbb csapadék a Dél-Dunántúlon valószínű. A nyugati, északnyugati szél a Dunántúlon és a Zemplén térségében megerősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul. Késő estére 10 és 15 fok közé hűl le a levegő.

Vasárnapra érkezik egy kis változás: nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, az északi tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. A déli, délnyugati megyékben eső, zápor előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, de az északi völgyekben ennél kissé hidegebb is lehet.

Vasárnap nap közben nagyrészt közepesen vagy erősen felhős időre lehet számítani, estétől csökkenhet határozottabban a felhőzet északnyugat felől. Több helyen előfordulhat eső, zápor. Az északias szelet főleg délkeleten élénk, helyenként erős lökések kísérik. Délutánra 14 és 24 fok közé emelkedik a hőmérséklet, a tartósabban csapadékos részeken lesz a hűvösebb idő.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat öt megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar miatt. Elsősorban Somogy, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés megyék veszélyeztetettek. 

Forrás: met.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.