Az InfoRádiónak nyilatkozó víruskutató nem zárta ki, hogy a Covid ősszel Magyarországon is erőre kap, de Rusvai Miklós szerint már védettebbek vagyunk ellene, mint korábban bármikor. „A koronavírus velünk marad és az alkalmat lesi, hogy mikor kezdhet újra terjedni, de nyáron igazi nagy hullámokra nem lehet számítani, ez továbbra is igaz, de hullámocskák lehetnek. Viszont vannak olyan országok, ahol ezeket sem akarják elviselni, és igyekeznek megakadályozni a vírus terjedését. Ezt látjuk most többek között Németországban és Olaszországban" – mondta a szakértő. Rusvai Miklós fontosnak tartja a megelőző intézkedéseket, ugyanakkor úgy gondolja, hogy túlreagálni sem kellene a koronavírust. „Nem pestisről, koleráról vagy feketehimlőről van szó, bizonyos mértékig meg kell tanulnunk együtt élni ezzel a vírussal, és az immunrendszerüknek meg kell tanulni kezelni ezt a vírust" – vélekedett a víruskutató.
Ősszel visszatérhet a vírus
Forrás:
hirklikk.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 21., 20:25
240 méter hosszú és métere 3 millióba került – Kitalálja, mi az?
Nagyvilág
- 2024. May 21., 20:57
Nukleáris fegyverek: Oroszország megkezdte a hadgyakorlatot – Tényleg a küszöbön a harmadik világháború
Nagyvilág
- 2024. May 21., 21:40
Erdogan: A török elnök félti a családokat az Eurovíziós Dalfesztiváltól
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Itthon
- 2024. May 21., 06:20
Jégeső és viharos szél – Ismét bekeményít az időjárás
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás