Legalább ezren tüntetnek az új katatörvény ellen a Parlament előtt, a Kossuth téren. A tüntetés Facebook-eseményén kedd délelőttig közel háromezren jelezték részvételi szándékukat. A tüntetés hivatalosan 10 órakor kezdődött, ekkor több százan voltak a téren.

Elindult a kata-tüntetés, a tömeg megindult a Margit híd felé – fotó

A Telex.hu helyszíni beszámolója alapján a tüntetésnek nincs konkrét programja, és felszólalók sincsenek. A tüntetők szellősen álldogálnak, és kis csoportokban beszélgetnek. Néhányuknál egy-egy transzparens is van. Később a „ne szavazd meg!” rigmust skandálták.

A tömegben több ételfutárt is látni. Néhány politikus is feltűnt a Kossuth téren, például Szabó Tímea, Tordai Bence és Mellár Tamás a Párbeszéd frakciójából, Bedő Dávid a Momentumból. Az esemény teljesen békés keretek között zajlik, nincs is nagy rendőri készültség. 

Néhány perccel 11 óra előtt a Momentum elnöke, Gelencsér Ferenc elkezdte skandálni, hogy zárják le a Margit hidat, majd a Momentum-frakció tagjai és a párt más politikusai azt kiabálták, hogy „Gyertek velünk!”.

Ezután a tömeg egy része elindult a Kossuth térről a Margit híd irányába.

Korsós András képei:

Elindult a kata-tüntetés, a tömeg megindult a Margit híd felé – fotó

Elindult a kata-tüntetés, a tömeg megindult a Margit híd felé – fotó

Elindult a kata-tüntetés, a tömeg megindult a Margit híd felé – fotó

Elindult a kata-tüntetés, a tömeg megindult a Margit híd felé – fotó

További képeket a Telex.hu cikkében láthatnak. 

Élő adásban a hvg.hu számol be az eseményekről.

Forrás: Telex.hu

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Ezert vettek ki a taxisokat, ok tovabbra is Katazhatnak. Nagy geci ez a kormany.
A taxisoknak is csatalakozni kellene, mert az o gerincuket is eltori ez a kormany a kovetkezo megszoritassal.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Ezert vettek ki a taxisokat, ok tovabbra is Katazhatnak. Nagy geci ez a kormany.
A taxisoknak is csatalakozni kellene, mert az o gerincuket is eltori ez a kormany a kovetkezo megszoritassal.
Eladott Ország
@Namely: ma, 11:41 ☺ " Imádom ezt a kormányt, egyszerűen nem lehet rájuk haragudni. Miközben csattogó fogakkal védik a multikat az adóktól – még valami politikai nyilatkozatot is elfogadott az egyik parlamenti bizottság, és az sem teljesen kizárt, hogy hadat üzenünk az USA-nak valamelyik péntek éjszaka -, egy lendülettel szívatnak meg egy csomó katás vállalkozót, ha elfogadják a módosítást. És miért is ne fogadnák el, hiszen valamelyik hozzáértő (tehát egy fideszes rokona, vagy a NER más kegyeltje) azt mondta, hogy jó lesz az úgy, ha kidobják a katából azokat a vállalkozókat, akik cégeknek is dolgoznak. Kivéve a taxisokat, ők maradhatnak. Logikus, mert én például már hallottam taxisblokádról, takarító-, kertész-, lakberendező-, fotós-, újságíróblokádról pedig nem. Legfeljebb majd nem jön a szaki, ha kimegy az irodában az áram, feljön a vécén a szar. Vagy – minő meglepetés – megoldják okosba’. Éljen a feketegazdaság! Szokás szerint jól átgondolták a dolgot kormányék, egyeztettek, tárgyaltak, csináltak hatástanulmányt. Vagy – nem valószínű, de teljesen nem kizárható ez sem – valami hülye azt mondta, ebből majd lesz plusz bevétel a kasszába, az pedig nem jönne rosszul ezekben a vérzivataros időkben. Mert a kormány minden körülmények között megvédi a magyar vállalkozókat. Is. Az már macerás lett volna, ha valóban átgondoltan alakítanak a törvényen, hogy kiszűrjék azokat, akik visszaélnek vele. Jobb ez így, hulljon a férgese! Főként ilyenkor, év közben jó adószabályokat változtatni. Azt szeretjük. Biztosan örülnek a fideszes katások is. Már csak egy kicsit kell kibírni, és jobb lesz, mint valaha. Komolyan mondom, megvan a megoldás minden bajra. Parlamenti imacsoport alakult, és nem, nem viccelek."
Beszart a fidesz.
m.facebook.com/photo.php?fbid=4555999897797438&id=100001624193789&set=p.4555999897797438&source=47
Dr. Proktor
Találós kérdés: hány helyen lehet egyszerre munkatárs egy takarítónő?
Pálinkás Pál
lógni fogsz cigány...remélem ezek közül sok jelentkezik határvadásznak, aztán majd tudja kire lő...
Yoda69
@KisTehen: Arra az elozesre gondolsz, amit a magyar kormany vegzett a kanyarban, csak szembejott egy betonkevero?
ómió
Többet nem tudtak megfizetni az efftársak!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.