A KATA-mészárlás volt az utolsó csepp a döntésemben, hogy végleg elhagyom az országot

Huszonöt éve hallgatom, hogy szebb lesz, jobb lesz, kiszámíthatóbb lesz. És közben egyre szarabb. Elég volt, egy életem van, húzok innen. Szinte látom lelki szemeim előtt a szemöldökfelhúzós, dacos fanyalgókat: menjél csak, neked semmi se jó, az ilyen ide nem is kell, nem vagy magyar, nem vagy hazafi, húzzál padlót mosni valami müncheni McDonald’sba! Két diplomás, angolul felsőfokon beszélő értelmiségiként hányszor hallottam én ezt már! Megkapták a tanárok, hogy „húzzanak, ha nem elég nekik a nyári, három hónapos, »fizetett henyélés«, meg a napi 4-5 óra munka.” Megkapták az egészségügyisek: „mit pattognak, az orvosoknak most ugrott egekbe a fizetése, a többi is tartja a markát a hálapénzért, azt hiszik, máshol kolbászból van?”. Megkapták a pályakezdő fiatalok – körülbelül minden szakmában –, hogy „kitaníttattuk őket a drága adónkból, mi, magyarok, kap babavárót meg SZJA-mentességet, a jóisten ölibe ilyen dolga nem lesz, aztán elhúz a hanyatló nyugatra? Hazaáruló!” Megkapták az...