Újra kísért a náci Németország példája Európában – Ukrajna messze van a kapitulációtól, Oroszország veresége abszolút lehetségesnek tűnik

Összehasonlítva Ukrajna 2024-es helyzetét Európa 1941-es állapotával, Oroszország veresége abszolút lehetségesnek tűnik jelen pillanatban. Az ukrán győzelemhez a Nyugat, különösen az Egyesült Államok politikai akarata szükségeltetne Ukrajna tartós és erőteljes katonai és pénzügyi támogatása érdekében.

Hónapokig tartó késlekedés után az Egyesült Államok képviselőháza a napokban végre jóváhagyta az Ukrajnának nyújtandó több mint 60 milliárd dolláros katonai segélyt. Két évvel Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziója után egyre nagyobb a pesszimizmus azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna képes-e megvédeni magát. A tavaly nyári ukrán ellentámadás nem érte el a kitűzött célokat, miután a nyugati fegyverek szállítása többször is késett, miközben Oroszország növelte saját katonai termelését, és korlátozott mértékben területeket is elfoglalt.

Akcióban az ukrán tüzérség Fotó: AFP

Ennek eredményeképpen egyre többen vetik fel, nincs-e itt az ideje annak, hogy Ukrajna és szövetségesei újragondolják céljaikat, fontolóra véve a tárgyalásos rendezést.

Európa már volt hasonló helyzetben. Ugyanez a kérdés merült fel 1941-ben, két évvel azután, hogy a náci Németország Lengyelország lerohanásával megkezdte saját birodalma hódítások révén való megteremtését. Az Egyesült Államok II. világháborúba való belépése ellen felszólaló prominens személyek között volt Charles Lindbergh, aki azzal érvelt, nincs esély a sikerre, és az lenne a legjobb, ha az európai háború „döntő győzelem nélkül érne véget”.

Bár ez a vélemény kísértetiesen hasonlít az Ukrajna kilátásairól szóló, egyre inkább beletörődő narratívához, van egy lényeges különbség: 1941-ben a helyzet sokkal kilátástalanabb volt. 1941 végére a náci Németország megszállta Franciaországot, Dániát, Norvégiát, Belgiumot, Hollandiát és Kelet-Európa nagy részét, és júniusban Szovjetunió megtámadásával még inkább kiterjesztette hatósugarát. A tengelyhatalmak – Németország, Olaszország és Japán – megállíthatatlannak tűntek.

A náci Németország a megszállt területek fizikai erőforrásaiból és emberállományából merített erőt. 1941-re Franciaország GDP-jének 37 százaléka a német hadigépezetbe áramlott. Miután a nácik 1941 júniusában felbontották a Molotov-Ribbentrop-paktumot, a Szovjetunió elvesztette ipari kapacitásának felét és legjobb termőterületeinek egy részét is.

Európa kizsákmányolásának brutális német rendszere sokkal sikeresebbnek tűnt akkor Oroszország az ukrán erőforrások ellenőrzésére tett jelenlegi sikertelen kísérleteinél – írja a Portfolio véleménycikkében.

Ukrajna „humanitárius folyosójának” például sikerült megtörnie a fekete-tengeri kikötők orosz tengeri blokádját. Ennek eredményeként az ország decemberi gabonaexportjának mértéke meghaladta azt a maximális havi mennyiséget, amely az Oroszországgal kötött, ENSZ által tető alá hozott megállapodásban szerepel.

Ukrajna mozgósítási erőfeszítései az elmúlt két évben bár jelentősek voltak, mégis, sokkal enyhébbnek tekinthetők a II. világháború idején alkalmazott brit mozgósításhoz képest. Az Egyesült Királyság 1939 szeptemberében bevezette a 18 és 41 év közötti férfiak teljes sorozását. 1941 végére a hadkötelezettség különböző formái a 20-30 év közötti hajadon nőkre és a 42-60 éves közötti férfiakra is vonatkoztak, a katonai szolgálatot pedig 51 éves korig kellett teljesíteniük a férfiaknak. A Nemzetközösség részét képező korábbi brit gyarmatok – köztük Ausztrália, Kanada, Új-Zéland és Dél-Afrika – szintén hozzájárultak a szövetségesek háborús erőfeszítéseihez, noha közvetlen támadás nem érte ezen országokat.

Ami az anyagi erőforrások előteremtését illeti, az európai Unió nehezen tudta Ukrajnának biztosítani az általuk ígért egymillió lőszert.

Ezzel szemben két évvel a II. világháború kezdete után az Egyesült Királyság nemzeti jövedelmének 53 százalékát költötte a háborús erőfeszítésekre, míg az USA elindította történelmi jelentőségű kölcsönbérleti programjt, és ami még fontosabb, teljes ipari kapacitásait a védelmi termelésre irányította át. Ez a nagymértékű támogatás központi szerepet játszott abban, hogy fordulat következett be a háború menetében, ami lehetővé tette a szövetségesek számára, hogy felszabadítsák Európát a zsarnokság szorításából, és előkészítsék az utat a béke és az együttműködés új korszaka előtt a kontinensen.

Putyin elnök ambíciói sokkal inkább vannak eleve kudarcra ítélve, mint Adolf Hitler világhódító tervei voltak 1941-ben.

Az orosz erők kudarcot vallottak az invázió elején Kijev ellen indított támadásnál, majd visszaszorították őket Harkiv és Herszon térségéből. Nem értek el nagy áttörést annak ellenére sem, hogy több százezerre tehetőek a veszteségeik, miközben a haditengerészeti flotta közel harmada megsemmisült. A jelentős korrupcióval és nepotizmussal terhelt, „haveri kapitalista”modellben működő orosz gazdaság (amelynek GDP-je Texaséval egyenértékű) pedig eltörpül Ukrajna szövetségeseinek együttes gazdasági erejével szemben.

Az 1941-es, térdre kényszerített Európához képest a mai EU sokkal inkább képes lehet ellenállni az orosz agresszióval szemben. A győzelem azonban sosem magától értetődő – ehhez az kell, hogy a Nyugat, és különösen az Egyesült Államok félretegye a belpolitikai vitákat, és megteremtse a politikai akaratot Ukrajna tartós és erőteljes katonai és pénzügyi támogatása mellett. Az EU-nak a maga részéről gazdasági erőforrásokat kell mobilizálnia a fokozott védelmi termelés érdekében.

A most meghozandó áldozatok elhalványulnak a II. világháború során hozott áldozatokhoz képest, ugyanakkor a tartós béke hozadéka nem lesz kevésbé értékes.

Ha Oroszországot nem sikerül legyőzni, annak oka nem az erőforrások szűkösségében, hanem a megfelelő vezetés égbekiáltó hiányában lesz majd keresendő.