Több, egymástól független forrás is megerősítette a Pécs Aktuálnak, hogy ügyészségi nyomozás folyik a pécsi Polgármesteri Hivatalban, azon belül is a Lakásosztály (hivatalosan: Lakásgazdálkodási Csoport) körül. Közben a pécsi önkormányzat közleményt adott ki, mely szerint önkormányzati, illetve önkormányzati intézményi dolgozók ellen folyik nyomozás.

Kenőpénzért biztosítottak önkormányzati lakásokat? Vesztegetés miatt nyomoznak a pécsi önkormányzat és egy városi intézmény dolgozói ellen

Fotó: Pixabay cco

A Fidesz-közeli Pécs Aktuál úgy tudja:

a nyomozás hivatali vesztegetés miatt indult, és a lakásgazdálkodási csoport, valamint a Pécsi Ellátó Központ munkatársait érinti.

A lap azt írja

a gyanú szerint az utóbbi 1-2 évben kenőpénzért, több százezer forintért biztosítottak önkormányzati lakásokat – soron kívül – azoknak, akik fizettek.

A pécsi önkormányzatot rövid közleményében közben azt írja:

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség önkormányzati, illetve önkormányzati intézményi dolgozók ellen folytatott nyomozás ügyében kért adatszolgáltatást a pécsi önkormányzattól a napokban. Az adatszolgáltatást a pécsi önkormányzat határidőre teljesíti. Az ügyben a vonatkozó törvény értelmében a nyomozás lezárásáig a pécsi önkormányzat további információt nem ad ki.

Forrás: pecsaktual.hu, Telex

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.