Magyarország barátai mind győztek az amerikai félidős választásokon – értékelte a képviselőházi és szenátusi választások eredményét szerdán Facebook-bejegyzésben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó reagált az amerikai választásokra
Fotó: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Siemens Energy új gyártócsarnokának alapkőletételén a cég XV. kerületi telephelyén 2022. november 8-án. A német hátterű vállalat mintegy 30 milliárd forintos beruházással 400 munkahelyet hoz létre a következő években Magyarországon. MTI/Kovács Tamás

Szijjártó Péter név szerint említi Mike Crapo idahói szenátort, Adrian Smith nebraskai, Mike Kelly pennsylvaniai és Mike Waltz floridai kongresszusi képviselőt, aki mandátumot szerzett a választások alkalmával.

Határozottan kiálltak Magyarország mellett, amikor a Biden-adminisztráció, válaszul arra, hogy a magyar kormány nem akart adókat emelni, felmondta a kétoldalú adóügyi megállapodást

- írta a miniszter.

Barátaink biztosítottak arról, hogyha visszatér a republikánus többség, akkor helyreállítják a két ország közötti adóügyi együttműködést is. Gratulálunk!

- fogalmazott bejegyzésében Szijjártó Péter.

Forrás: MTI

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
"Magyarország barátai mind győztek..." :) basszus, ezt az ovis nagycsoportos szöveget...,már csak a tululut hiányolom!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemkati
Azért megemlíthette volna Becca Balintot is, igaz, ő demikrata, de végülis magyar. Remélem nincs más baja vele.
sunoge
Trump méretes szarba tenyerelt, már a republikánusoknak is kezd vállalhatatlan lenni. Petike még szereti.
teuton
@Shikari: Analfabeta! Te magyarul sem tudsz, nemhogy magyar vitriolos viccet erts!
teuton
@Shikari: Az öndiagnozisod helyenvalo...
Clavigo
@Shikari: ' kapod a kezeket " ,,te román majom ..:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.