Több kutyás mentőegység kutat a viharos erejű szélben a korábban több újraélesztésen is átesett kisfiú után. Az édesanya biztos abban, hogy megtalálják.

Több mentőegység keresi az eltűnt tolnai kisfiút – Az anyuka még reménykedik

Tegnap adta közre a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság: „Eltűnt Nyári Gergő Dávid. A 6 éves kisfiú ma (03. 27.) délután öt óra körüli időben tűnt el Tolna-Mözs Temető utcai otthonukból! Gergő az emberekkel nem nagyon kommunikál, visszahúzódó” – írta bejegyzésében a rendőrség, kérve: aki bármilyen információval rendelkezik a fiú eltűnésével kapcsolatban, értesítse a rendőröket a 06-74/501-106-os számon vagy a 112-es segélyhívón.

A kisfiú édesanyja a Blikknek elmondta: az utolsó pillanatig bízik abban, hogy nem történt semmi baj.

„A kisfiam élni akar. Fulladással született, többször is újra kellett őt éleszteni. Ha azokat túlélte, akkor ezt is túl fogja. Nagyon szeret sétálni, és amikor tegnap délután fél öt körül felkelt az alvásból, kiment az udvarra egy kicsit. Sajnos a hatalmas szél kivágta a kertkaput, így tudott kijutni az utcára. Az utcában több házban is vannak térfigyelő kamerák, amelyek veszik az utca képét is. Azon láttuk, hogy egy darabig fel-le sétált az utcában, majd hirtelen eltűnt. Tavaly is eltűnt már egyszer, de akkor egy óra múlva előkerült. Remélem, most sem lesz másképp. Nagyon várja haza a hét testvére is...” – mesélte sírva az anyuka.

A kutatóegységek nem adják fel, minden romos házat, elhagyatott épületeket átkutatnak. Jelenleg is több százan, csatárláncban fésülik át az egész környéket. Helikopterrel, sőt drónnal is keresek és készenlétben áll egy mentőautó; ha előkerül a kisfiú, vélhetően a kihűlés szélén lesz.

Az ország több helyérőn kutyás mentőegységek keresik a kisfiút, de nehezíti a dolgukat az orkán erejű szél, ami elviszi és összekeveri a szagokat. Egy Floyd nevű mentőkutya olyan játékokról vett le szagmintákat, amelyekkel tegnap csak Gergő játszott. Floyd többször is egy elhagyatott házhoz vezette a kutatócsapatot, ezért a környék minden apró részét átvizsgálják.

Forrás: Blikk
Fotó: Police.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
"Nagyon várja haza a hét testvére is..."

No comment.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.