Reggel, délelőtt is főleg az ország déli, délkeleti felén, míg napközben elsősorban az Északi-középhegységben és az Alföld északkeleti tájain lehetnek zivatarok, de az északnyugati tájakat leszámítva másutt sem zárható ki dörgés, villámlás. A zivatarokhoz heves kísérőjelenségek már nem társulnak, átmenetileg viharos széllökés (~60-80 km/h), kisebb méretű jég és intenzív csapadékhullás előfordulhat.

Vihar, égszakdás és brutális hőmérsékletzuhanás – Örülhet, akinek elege volt a kánikulából

Fotó: Met.hu

A vastagabb felhőzet és a csapadékzóna lassan kelet felé helyeződik, ám előterében még erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és záporok, zivatarok is kipattannak.

Az északnyugatira forduló szelet egyre nagyobb területen kísérik erős, az Észak-Dunántúlon viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 27 fok között várható, a tartósan borult, esős tájakon számíthatunk az alacsonyabb értékekre. Késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő.

Csütörtökön a keleti országrészben is csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék. Hajnalra párásság, foltokban köd képződhet. Az északnyugati szél többfelé élénk, itt-ott erős marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, ugyanakkor az északi, szélvédett völgyekben 6, 9 fok közötti értékek is előfordulhatnak.

Éjjel a keleti határnál is csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék. Mögötte napos időre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel, napközben már csak helyenként – nagyobb eséllyel az északkeleti tájakon – fordulhat elő zápor. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, majd a délnyugati szél. Délután 21 és 26 fok közötti csúcsértékeket mérhetünk.

Forrás: Met.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.