Letartóztatták és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe küldték azt a férfit, aki a gyanú szerint megölte édesanyját – tudatta a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Letartóztatták a férfit, akit édesanyja megölésével gyanúsítanak
Fotó: Pixabay

A közleményben azt írták: a megalapozott gyanú szerint a férfi hétfőn közös otthonukban késsel többször megszúrta alvó édesanyját, aki belehalt sérüléseibe. A gyanúsításban szereplő cselekmény védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés megállapítására lehet alkalmas.

A férfit már kezelték pszichiátriai osztályon. A gyógyszereit nem mindig vette be, rendszeresen drogozott. Bejelentett munkahelye nincs, szülei házában lakott és a megélhetését is ők biztosították

- ismertették.

Bár a férfi büntetlen előéletű, már előfordult, hogy rátámadt családtagjára.

Elmondása szerint hallucinációk, "hangok" késztették a bűncselekmény elkövetésére, amely előtt szintén fogyasztott kábítószert.

A kényszerintézkedés ügyében eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye, továbbá a letartóztatás mellett fontos a gyanúsított elmeállapotának megfigyelése is nemcsak a társadalom, a család, hanem a gyanúsított érdekében is.

A kerületi bíróság elrendelte a gyanúsított egy hónapos letartóztatását, amelyet az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani.

A végzés végleges – közölte a törvényszék.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.