Vádat emeltek egy szegedi nővel szemben, aki megpróbálta megölni alvó férjét.

Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki tavasszal Szegeden felgyújtotta a férjével közös lakhelyükül szolgáló sátrukat, miközben a férfi és kutyája bent tartózkodott

- tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Saághy Flóra közölte, a letartóztatásban lévő nőt emberölés, valamint állatkínzás bűntettének kísérletével vádolják.

A házaspár évekkel korábban elvesztette megélhetését, egy híd alatt, sátrakból készített építményben laktak. A férj és a feleség között a vádirat szerint rendszeresek voltak a veszekedések, az asszony már korábban is, több alkalommal agresszívan lépett fel férjével szemben.

Május 19-én is vitáztak, és a nő többször is életveszélyesen megfenyegette férjét. Éjfél körül a vádlott megvárta, míg a férfi aludni tér, majd negyed óra elteltével felgyújtotta a sátrat, hogy férje tűzhalált haljon. A sértett azonban feleszmélt, és sikerült kutyájával együtt, sértetlenül kimenekülnie a sátorból, mielőtt az teljesen kiégett volna – tudatta az ügyész.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.